Ugrás a tartalomra

Szlovák győzelem a szabadkai tenisztornán

2012.09.16
14:42
2017.10.13
10:47
A szlovák Jozef Kovalik nyerte a NIS Futures Serbia Open tenisztorna döntőjét Szabadkán
 A szlovák Jozef Kovalik nyerte a NIS Futures Serbia Open tenisztorna döntőjét Szabadkán. Ellenfele, Györe László három szettben kapott ki a szlovák teniszezőtől. Ma volt a NIS Futures Serbia Open tenisztorna döntője, amelyet Jozef Kovalik, a pozsonyi Slovan Teniszklub játékosa nyert. A szlovák teniszező ellenfele Györe László, a szabadkai Spartacus játékosa volt, akit három szettben 6 : 3, 0 : 6 és 3 : 6 arányban győzött le. Kovaliknak az idei szezonban ez volt a harmadik tornagyőzelme:„Nagyon kemény döntő volt, mert ez volt a második tornám. Ezelőtt a hét előtt Olaszországban nyertem, arra a tornára eléggé ráfeküdtem, így fizikailag megterhelő volt – amit ezen a döntőn meg is éreztem. De az érzéseim jelenleg nagyon jók, örülök, hogy sikerült” – mondta a szlovák sportoló.



öre Lászlót lelkes hazai közönség biztatta a mintegy két és félórás meccsen, azonban a második szett során már nem volt elég ereje ahhoz, hogy a saját javára fordítsa a mérkőzést:„Nagyon csalódott vagyok. Ez volt az első futures-döntőm, nagyon szerettem volna nyerni, talán túlságosan is. Jól nyitottam a meccset, hat háromra nyertem az első játszmát, de a következő két szettben elfogyott az erőm, ami azért is lehet, mert ez volt az ötödik meccs ezen a versenyen és nagyon kifáradtam” – mondta Györe László.A Spartacus fiatal játékosa a szezon hátralevő részében még egy vagy két futures és junior tornákon szeretne indulni, a jövő évben pedig mindenképp ki szeretné próbálni magát junior Grand Slameken is.
férfi

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.