Ugrás a tartalomra

Tizennégyezren futottak Budapesten

2022.03.27
18:58
2022.03.27
19:09
Forrás
MTI
A hétvégén rendezték meg Budapesten a 37. Telekom Vivicittá futófesztivált. A félmaratoni versenyen a nőknél Virág-Erdélyi Zsófia, a férfiak mezőnyében pedig Sós Barnabás ért elsőként a célba. Novák Katalin is teljesítette a félmaratoni távot.

Sós Barnabás nyerte a félmaratont a 37. Telekom Vivicittá futófesztiválon, amelyet szombaton és vasárnap rendeztek margitszigeti központtal. A szervező Budapest Sportiroda honlapja szerint a Margitszigeti AC sportolója 1:10:14 óra alatt teljesítette a 21 kilométeres távot. A nőknél a csömöri Virág-Erdélyi Zsófia lett az első.

A szervezők előzetesen összesen több mint tízezer résztvevőt vártak a hagyományos rendezvényre, s a vasárnap délután kiadott közleményük szerint az indulók száma jóval meghaladta a 10 ezret, ugyanis a két nap során 13 927-en vállalták valamelyik távot. Az eseményen 72 ország futói vettek részt, a külföldiek száma elérte az 1300-at, "ami bizakodásra adhat okot a szabadidős, illetve a futóturizmus ébredését illetően".

A 21,098 kilométeres távot közel 4600 egyéni versenyző mellett 317 páros és 206 trió is teljesítette. A klasszikusnak számító 10 km-en pedig több mint 2700-an rajtoltak el.

A fő számban Novák Katalin megválasztott köztársasági elnök is indult, aki 71 éves édesanyját kísérve futotta le a félmaratont.

37. Vivicittá, eredmények:
    félmaraton:
    férfiak:

1. Sós Barnabás (Margitszigeti AC) 1:10:14 óra
2. Vásárhelyi Máté 1:13.33
3. Thomas Luxford 1:13.38

    nők:
1. Virág-Erdélyi Zsófia (Csömör SC) 1:16:43 ó
2. Zelinka Gabriella (UTE-Merida) 1:19:41
3. Mélypataki Réka (TuttoBici Bottecchia SE) 1:24.31

    10 km:
    férfiak:

1. Koszár Zsolt (VEDAC) 31:24 perc
2. Reizner Tamás (Kaposvári AC) 33:43
3. Borbély Sándor (SZoESE) 34:41

    nők:
1. Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 34:15 p
2. Erdélyi Katinka (BEAC) 37:11
3. Szekeresné Bakonyi Fruzsina (Footour SE Tata) 37:51

Budapest
félmaraton
Novák Katalin

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.