Ugrás a tartalomra

A TSC labdarúgó csapata már a következő szezonra készül

2023.06.21
15:06
2023.06.21
16:12
Forrás
Pannon RTV
A topolyaiaknak sűrű program vár, hiszen a csapat a második helyen végzett a Szerb Szuperligában, így kijutottak az európai porondra is. A BL-selejtező harmadik körében is bizonyíthatnak augusztusban.

Jó hangulatban zajlott a topolyai labdarúgók első edzése a TSC Labdarúgó Akadémián. A bemelegítés után a labdák is előkerültek. A csapatot az elmúlt hetekben többen elhagyták, de új játékosok is érkeztek, többek között Nikola Simić az újvidéki Vojvodinától, aki kapus poszton növeli a konkurenciát.

Palágyi Szabolcs, vezérigazgató, TSC: „Büszkén mondhatom azt is, hogy két fiatal tehetséges játékost a felnőtt csapathoz irányítottunk át a fiatal korosztályból a 2005-ös Preradov, valamint a 2006-os születésű Teofilovic, ők ketten azok akik elkezdték az előkészületeket a felnőtt csapattal.”

Žarko Lazetić vezetőedző elmondta, nagy kihívás előtt állnak, ugyanis nem csak a szerbiai Szuperligában, hanem a BL-selejtező harmadik körében is bizonyítaniuk kell.

„A terv, hogy itt edzünk praktikusan tíz napig, elsején a Voždovaccal játsszunk barátságos mérkőzést, harmadikán Pohorjébe utazunk felkészülésre, amely tizenegy napig tart és tizennegyedikén érkezünk vissza és lesz még egy hetünk a bajnokságig.”

A felkészülés alatt a TSC, a szlovéniai Celjével, az ausztriai Sturm Graz-cal és a magyarországi Kisvárda csapatával is megmérkőzik. A szerbiai labdarúgó Szuperliga július 22-én rajtol. A BL harmadik selejtezőkörét pedig augusztusban játssza a topolyai csapat.

labdarúgás
Topolya
Žarko Lazetić

Most

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.