Ugrás a tartalomra

U23-as egyéni szerbiai birkózóbajnokság Szabadkán (videó)

2017.02.11
17:01
2020.02.25
08:47
Ma rendezték meg az U23-as egyéni szerbiai birkózóbajnokságot Szabadkán
Ma rendezték meg az U23-as egyéni szerbiai birkózóbajnokságot Szabadkán. A megmérettetésre 15 klubból 66 versenyző érkezett. Nagy dobásoktól és szurkolástól volt hangos a Sportcsarnok. A 66 kilogrammosok mezőnyében birkózó zentai Nagy Dániel ezüstéremmel tér haza. „Sokan most edzőtáborban vannak Romániában, de így is erős volt a mezőny, de lehetett volna jobb is, ha többen itt lettek volna. Igaz, így is csak második lettem. Kikaptam, de ez van. Legközelebb jobb lesz.” birkozas A szabadkai Spartacus színeiben versenyző Horvát Szabolcs idén utoljára birkózhatott ebben a korosztályban. Ezt a lehetőséget maximálisan kihasználta, és aranyéremmel zárta a tornát. „Az első meccsem laza volt. A második a zentai Almási Bence ellen volt. Ő junior válogatott, vele nagyon megszenvedtem 3:2-re. A döntőben klubtársam, Janković Emil ellen birkóztam. Az is nagyon nehéz volt, mert már tíz éve együtt edzünk, de örülök, hogy megnyertem, mert ez volt az utolsó évem és várom a felnőtt bajnokságot.”



Az idei U23-as egyéni szerbiai birkózó bajnokságon 59 kilogrammban Aleksandar Olujić, 66 kilogrammban Slobodan Saulić, 71 kilogrammban Sava Mijoković, 75 kilogrammban Žarko Velimirović, 80 kilogrammban Penyov Ervin, 85 kilogrammban Žarko Dickov, 98 kilogrammban Horvát Szabolcs, 130 kilogrammban pedig Boban Živanović bizonyult a legjobbnak. A legsikeresebb csapat 43 ponttal a szabadkai Spartacus lett, a második belgrádi Partizan 27-et, a harmadik zombori Soko pedig 24 pontot gyűjtött.
Szabadka
Spartacus
U23
szerbiai bajnokság
birkózás

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.