Ugrás a tartalomra

230 tyúk főtt bográcsban Bácskossuthfalván (videó)

2016.09.03
17:51
A paprikásokat szakzsűri értékelte, a verseny tétje a legjobb szüreti tyúkpaprikás készítője cím volt
A paprikásokat szakzsűri értékelte, a verseny tétje a legjobb szüreti tyúkpaprikás készítője cím volt. A település lakói szüreti napokat tartanak. A finom falatok és a muzsikaszó mellett kirakodóvásár és számos szórakoztató program várta az érdeklődőket. Több mint 100 néptáncos vonult fel a település legforgalmasabb utcáin. Így adták az emberek tudtára, hogy a faluban szüreti napokat ünnepelnek. Az idei termés megszentelése után a felvonulók ünnepi műsorral készültek. Közel 230 bográcsban főtt a paprikás.



Több helyi vállalat és egyesület is csapatként vett részt a főzőversenyen. A helyiek szerint egy ilyen rendezvény nagyon sokat jelent a falu életében. Makai Jenő, tag, Méhecske Méhész Egyesület, Bácskossuthfalva: „Csak körül kell nézni, hogy hány ember van itt, hányan vesznek részt. Társalognak, barátkoznak, ismerkednek. Régi és új ismerősök. Ez a lényege.” Szatmári János karcagi mesterszakács először körbejárta a versenyzőket, majd dokumentálta a paprikás készítésének módját. „Először is, hogy hogy van tálalva. Akkor, hogy az ételnek milyen íze van. Sós vagy nagyon édes. Ha túl sok paprikát. paradicsomot, hagymát tesznek bele, akkor édessé válik és a hús is maga édes és nem olyan ízletes.” Dél körül már sorakoztak is a tyúkpaprikások a zsűri asztalán. A mesterszakács irányításával megkóstolhattuk a legfinomabb ínyencségeket. Bácskossuthfalva idén 230 éves, ehhez híven a helyi közösség 230 darab tyúkot osztott szét. Belőlük több, mint 1000 ember lakmározhatott. Seffer Attila, tanácselnök, Bácskossuthfalva HK: „Sokan jönnek, sokan visszatérnek. Látszik, hogy a családok ilyenkor össze tudnak jönni. Összetartanak, közösséget formálunk. A hét folyamán, ahogy kijelöltük a helyeket, itt már gyarmatosítás történt és a lakosok már jöttek, foglalták el, hogy ez az ő helyük, mindenki keresi a legjobb hűvösöket.” A szervezők egész napos programmal várták az érdeklődőket. A gyerekek az arcfestés és a gyümölcsfaragás mellett a tűzoltók jóvoltából habpartiban is részt vehettek.
főzés
tyúk
bogrács

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.