Ugrás a tartalomra

55 éves generációs találkozót tartottak Bácskossuthfalván

2022.10.23
12:24
2022.10.23
15:59
Forrás
Pannon RTV
1959-1967 között általános iskolába három magyar osztály járt, hetvenöt tanulóval. A találkozóra mintegy negyvenen jöttek össze.

Az egykori bácskossuthfalvi úgynevezett Kerekes iskola épülete ma nyugdíjas otthon. Itt szervezték meg az 55 éves találkozót, amelyen a tanítók-tanárok karakteres alakjait, a diákkori csínytevéseket, de a bajtársiasságot is felidézték az egykori diákok.

Majláth István, Tornyos: „Azok a régi csínytevések, amik voltak annak idején, azok megmaradtak. Most más. A gyerekek nem úgy viszonyulnak egymáshoz. Nem annyira segítőkészek, mint annak idején a mi osztálytársaink, mert akik gyengébbek voltak, azokat az erősebbek segítették, most nem úgy látom, hogy segítik.”

A helyi közösség elnöke, Papp László maga is ehhez a generációhoz tartozik. Mint mondja, ők az utolsó korosztály, akik mind a négy régi iskolába jártak a faluban.

Papp László, tanácselnök, Bácskossuthfalva HK: „Jártunk a Kovacsity iskolába, a Kerekes iskolába, a Boza iskolába és a Facsor iskolába. 1967 májusában elballagtunk és 1968-ban az új generáció beköltözött az új iskolába, tehát mi ezt nem érhettük meg. Nekünk nem volt okostáblánk, nem volt kivetítőnk, nem volt kerékpárpályánk, nem volt asztalunk, székünk, mi padokban ültünk, és mégis úgy érzem, hogy jó összetartó generáció voltunk.”

A találkozóra több mint negyvenen tudtak elmenni. A már elhunyt osztálytársakról, tanárokról is megemlékeztek.

Dragity Anna, szervező: „Segítségemre volt az internet, azon keresztül tudtam kapcsolatot teremteni azokkal, akik vidéken élnek, és ilyen szép számban sikerült összejönnünk, ez egy nagy élmény, mert lehet, hogy utoljára találkozunk.”

A generációs találkozó vidám hangulatban, terített asztal és zeneszó mellett telt. A résztvevők úgy határoztak, ezentúl évente megtartják az összejövetelt.

Bácskossuthfalva

Most

12:54, Frissítve: 13:05

Biztonságosan kétkeréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.