Ugrás a tartalomra

64 éve szólalt meg először a Belgrádi Televízió

2022.08.23
17:31
Forrás
Szerbiai RTV
Ma van 64 éve, hogy először szólt a közönséghez a Belgrádi Televízió.

1958. augusztus 23-án Olivera Živković, a Belgrádi Rádió bemondója üdvözölte a nézőket, majd Olga Nađ jelentette be a délelőtt és délután megjelenő műsorokat. A Belgrádi Vásár befejezetlen épületéből este nyolckor indult az első híradó, amit egy közvetítőautóból sugároztak. Aznap az ország fővárosában 80 televíziót szereltek fel nyilvános helyekre, mivel akkoriban még ritka darabnak számított a háztartásokban, ugyanis egy készülék 20 személy átlagbérébe került. Körülbelül 150 ember dolgozott, mindegyik tévét felügyelte egy technikus, és magyarázatot adott a kíváncsi nézőknek. Azóta technikailag és technológiailag is sok minden változott, de a lényeg megmaradt. Elsőként kell pontosan tájékoztatni, szórakoztatni és oktatni a nézőket.

televízió

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.