Ugrás a tartalomra

Ahol a D-vitaminról januárban is a napsütés gondoskodik

2023.01.18
10:29
2023.11.02
08:52
Forrás
Pannon RTV/Soós Georgina
Az aprócska Málta Vajdaságból is viszonylag könnyen megközelíthető, és elérhető utazási célállomás lehet, akár télen is.

A világ kilencedik legkisebb országa, Málta a Földközi-tenger közepén, Szicíliától délre, Tunézia vonalában fekszik. 1964 óta önálló állam, az Európai Unió tagja. Gazdag épített öröksége és mediterrán éghajlata miatt egész évben kedvelt turistacélpont. A nyár itt forró és hosszú, a tél pedig rövid és enyhe. A fagy ismeretlen a három főbb szigetből álló Málta lakosai számára.

Elvárások nélkül, bárhova

Nem terveztük, hogy kifejezetten Máltára utazunk, csak azt, hogy repülünk. Korábban már a család mind a négy tagja ült repülőn, de együtt ez még soha nem jött össze. November eleje óta figyeltük a fapados társaságok ajánlatait, naponta átnyálaztuk a lehetséges helyszínek és a januári dátumok metszetét, míg végül egy black friday akción futottunk rá a kedvezményes máltai jegyekre. Négy személyre, kézipoggyásszal, budapesti indulással, oda-vissza 180 eurót fizettünk. Ferihegyre vonattal mentünk, a vasúti pályaudvarról helyi busz vitt a repülőtérre. Maga a repülőút kb. 2 óra volt – annyi, mint átlépni a szerb–magyar határt.

Szállást ezúttal is a Booking alkalmazással foglaltunk, melynek rendszeres felhasználójaként már számottevő kedvezményekre jogosulunk. A tágas, külön hálószobás, két teraszos, felszerelt konyhás apartmanért 200 eurót fizettünk négy éjszakára. A reptéri taxit szintén kedvezményesen vehettük igénybe. Nagyobb költségeink sora pedig itt gyakorlatilag be is fejeződik.

Máltáról nem sokat tudtunk, és nem is volt semmilyen elvárásunk. A szigetországba azonban a repülőtérről való kilépés első pillanatában beleszerettünk. Bár éjfél volt, langyos szellő fújdogálta a parkoló pálmáit, a szállásig vezető úton pedig láthattuk a fényárban úszó Vallettát, a vitorlásokkal és csónakokkal teli kikötőket, a tiszteletet parancsoló várfalakat. Itt télen is 18-20 fok van napközben, az eget bárányfelhők pöttyözik, és bár itt-ott előfordulhat egy rövid zápor, tartós lehűléstől vagy esőtől nem kell tartani.

Sliema

Az apartmanunk Sliemában volt, mely az ország egyik legdinamikusabban fejlődő, legnagyobb és legmodernebb városa. Az épített örökség itt modern apartman- és irodaházakkal találkozik, tele van étteremmel, bárral, kávézóval. A vallettai komp félóránként indul (és másfél euróba kerül), a helyi buszjáratoknak köszönhetően pedig az egész sziget elérhető. A teljes partszakaszon széles és kivilágított sétány húzódik, közben játszóterek és parkok biztosítanak pihenési lehetőséget. Strandjai sziklásak.

Szép számban látni itt klasszikus máltai erkélyeket – a keskeny és zárt balkonok gazdagon díszítettek, földszínűek vagy kékre, zöldre, bordóra festettek. A máltai kormány támogatásának köszönhetően az erkélyek jelentős részét felújították, így ma is használatban vannak. A házak ajtaját általában a balkonnal megegyező színűre festik. Rendkívül keskenyek, és díszes kopogtató vagy kilincs van rajtuk. Ezek ábrázolhatnak állatokat, növényi motívumokat vagy más szimbólumokat. Egykor a kopogtató mérete és díszessége jelölte a ház lakójának rangját, gazdagságát. Jellemzőek az utcasarkok házait díszítő, többnyire egyházi tartalmú, falfülkés szobrok, és a falakat díszítő szentképek, vallásos plakettek is.

Máltán, nyilvánvaló okokból, felfelé építkeznek. A régi épületek között is sok a 3-4 szintes, az újak pedig 10 emeletnél is magasabbak. Ugyanakkor nagyon keskenyek, így egy lakás akár három szintet is elfoglalhat. Az udvarok is aprócskák, és rendszerint a ház mögött találhatók. Az enyhe időjárásnak köszönhetően sokan az udvarokban tartják a bojlert, a mosógépet és a házba be nem férő egyéb műszaki cikkeket és holmikat. A szennyvízcsövek is általában ezeken a belső falakon és udvarokon futnak végig. Az utcák is keskenyek, többnyire egyirányúk, de mindenhol van járda, a sofőrök pedig türelmesen vezetnek, így gyerekekkel is biztonságosan tudtunk sétálni. A tisztaság kifogástalan.

Valletta

Málta fővárosának, Vallettának mindössze 6300 lakosa van. Ezt azonban jól megdobja az egész évben idelátogató turisták hada. Gyakorlatilag egybeolvadt a körülötte fekvő egyéb városokkal, melyekkel együtt tényleg kitesz egy szerényebb lélekszámú fővárost. Valletta 1980-ban került az UNESCO világörökség-listájára, 2018-ban az Európa kulturális fővárosa címet viselte.

Valletta klasszikus ékszerdoboz, egy apró félszigetre zsúfolt történelmi, építészeti, kulturális, gasztronómiai sokk. Minden lépésünkkel valami megcsodálni és lefotózni valóba botlunk. Százszámra csodálhatjuk a már említett erkélyeket, kopogtatókat és szobrokat, melyekhez sejtelmes boltívek, meredek lépcsők, sikátorok és azokból váratlanul megnyíló terek csatlakoznak. Itt található a Szent János-társkatedrális, mely a római katolikus egyház egyik leghíresebb barokk székesegyháza, Caravaggio Keresztelő Szent János lefejezése című festményének otthona, valamint a Carmel-hegy Miasszonyunk bazilika, melynek ovális kupolája a vallettai látkép egyik fő eleme.

Bámulatos kilátás nyílik a Felső Barrakka boltíves kertjéből, ahol délben és 16 órakor a brit tüzérségi egyenruhába öltözött hagyományőrzők csőre töltik az eredeti ágyúk egyikét, majd lőnek is vele a turisták szórakoztatására.

Meglepő módon egy méretes raptorszobor is található a történelmi hangulatú kertben. A húsevő dinoszauruszt annak emlékére állították ki, hogy 2020-ban itt forgatták a Jurassic World: Világuralom című film több jelenetét is. Aki látta a mozit, könnyen felismerheti a motoros üldözéseknek helyet adó utcák egyedi képét.

Szintén jellegzetes helyszín a Triton-szökőkút, mely a városkapu előtti téren áll. Érdemes az ellenkező irányba is elsétálni, a hosszan nyúló parkban pálmafák alatt hűsölhetünk.

A városban számtalan múzeum is található, de akkor is bőven találunk látnivalót, ha egy centet sem költünk belépőkre. A sétálóutcák, a terek, a kanyargós sikátorok és a kilátás önmagában is óriási élményt nyújt. Aki teheti, egy ebédet is elfogyaszthat az elegáns belváros valamelyik éttermében vagy a kicsit távolabb fekvő pubokban. Az árak azonban igencsak borsosak, így aki kevesebb pénzből szeretne jól lakni (és finomat enni), annak a Triton-szökőkút környékén található pékségeket érdemes felkeresni. Friss pizzát, túróval töltött pastizzit (leveles tésztát), húsos és zöldséges töltelékkel megpakolt lepényeket lehet itt vásárolni 1,5-2 euróért.

Bugibba

Az elsősorban üdülőtelepülésként számon tartott Bugibba Vallettától északra fekszik. Helyi busszal (le kell inteni az állomáson várakozva is!) utaztunk oda nagyjából 15-20 perc alatt. A város jóval kihaltabb, mint a főváros és környéke, valószínűleg nyáron telik meg, akkor ugyanis állítólag az éjszakai élet egyik központja a szigeten. Mivel egy tengerbe nyúló félszigeten fekszik, szelesebb is, mint Málta más részei. A város partszakaszán itt is hosszú sétány húzódik.

Legnagyobb attrakciója a Máltai Nemzeti Akvárium, mely több mint 175 különböző állatfajtának ad otthont, köztük több cápának is. Felépítését és tartalmát tekintve a budapesti Tropicariumra hasonlít. A cápákat itt is egy alagúton átsétálva leshetjük meg, és egy előadást is hallhattunk róluk, melyből megtudhattuk például, hogy a cápák jóval kevesebb halálos támadást követnek el, mint azt gondolnánk (elárulom, évente nagyjából öt embert ölnek meg).

Az akváriumhoz egy attraktív játszótér is tartozik, mely követi a víz alatti világ tematikát, így a gyerekek bohóchalon lovagolhatnak, vagy polipkarokat kerülgethetnek, miközben a szülők élvezhetik a kilátást a nyílt tengerre.

Málta elrabolta a szívünket, és már azt is tudjuk, mely helyszíneket szeretnénk legközelebb felkeresni. A most rendelkezésünkre álló három napot ugyanis nem szerettük volna a sziget végignyargalásával tölteni, ehelyett egy-egy várost néztünk meg tüzetesebben és nyugodtabban, lazulósabban. Kimaradt például Gozo és Comino, a Máltához tartozó két kis sziget, melyeknek első sorban természeti adottságaik a lenyűgözők, nem voltunk a Popeye-faluban sem, mely az egykori filmforgatásra kialakított díszlettelepülés, kimaradt Marsaxlokk, a jellegzetes máltai csónakokról híres halászfalu, és még számos más csábító állomás is. Amiért mentünk, azt viszont megkaptuk: a feltöltődést, a napsütést, a nyugalmat, az inspirációt, a kedvet és az alaptudást egy újabb úthoz a kék, a zöld és a barna millió árnyalatát viselő Máltára.

Málta
útleírás

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.