Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Szarapka Szabolcs

Beültettem kiskertemet a tavasszal

2021.05.22
12:12
2021.05.22
15:51
Forrás
Pannon RTV
A környék legszebb kertjét keresik a szabadkai Peščara Helyi Közösségben. A jelentkezőknek ajándék virágpalántákat osztottak, amelyekkel szépíthetik kertjüket, erkélyüket.

Már 9 óra előtt nagy volt az érdeklődés az Edvard Kardelj út melletti piactéren. Nemcsak az idősebb korosztály, de általános iskolás gyerekek is regisztráltak a versenyre.

Idén először szervezik meg a
pünkösdi virágözön nevű akciót a szabadkai Peščara Helyi Közösségben. A kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet a környezetszépítésre.

Boros Elvira, Szabadka:
Az ember a környezetét próbálja szebbé tenni, jobbá tenni. Nagyon szeretem a virágokat és nagyon szép virágokat találtam itt, ami még nekem nincsen odahaza és el fogom ültetni. Remélem, hogy el fognak jönni hozzám és megnézik az udvaromat.

Több diák is jelentkezett a versenyre a helyi általános iskolából.

Zoraje Ildikó, tanító, Széchenyi István Általános Iskola, Szabadka: „Őket természetvédelemre, a környezet szépítésére oktatjuk, neveljük, és ezért fontosnak tartom, hogy minden megmozduláson, amit a helyi közösség szervez, részt vegyünk.”

A szervezők a virágpalánták mellett csilipaprika, koktélparadicsom és uborkapalántát is osztottak a jelentkezőknek.

Magosi Zsuzsanna, peščarai elnök, VMSZ: „Mindez egy verseny keretein belül történik, és számítunk arra is, hogy a kertbarátok a száma is bővül. A verseny igazából majd augusztusban zárul, hiszen akkor díjazzuk a helyi közösségünkben a legszebb kert tulajdonosát. Ezt most először szerveztük meg, remélem, hogy sikeres lesz.”

A zsűri tagjai a kerteket és erkélyeket pontozzák majd, a nyeremény pedig egy kerti eszközöket tartalmazó csomag.

Pescara HK
Pescsara Helyi Közösség
kert

Most

21:20

Kádár Lara, az ifjú futótehetség

Még csak 12 éves, de a világranglista 3. helyén áll korosztályában, miután Gyepükaján 87 kilométeres távot teljesített, és felállította az új szerb junior női csúcsot Kádár Lara.
18:45, Frissítve: 19:53

Historizmus Szabadkán

Historizmus Szabadkán címmel tartott igazi sporttörténelmi időutazást Kubičković Ákos a Szabadkai Város Múzeumban.
17:47, Frissítve: 19:37

A pedagógusok és a kiégés

Lendületben - mit tehetünk a kiégés ellen? címmel szervezett kötetlen beszélgetéssel egybekötött előadást az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete.
15:31, Frissítve: 16:51

Közös erővel a sikeres mezőgazdaságért

A mezőgazdasági helyzet és az együttműködési lehetőségek feltérképezése céljából baden-württembergi küldöttség érkezett Vajdaságba. A német delegációt a tartományi mezőgazdasági titkárság fogadta.

Népszerű