Ugrás a tartalomra

Családi napot tartottak Péterrévén

2022.07.31
19:49
Forrás
Pannon RTV
A helyi Bölcső-Tincse Nagycsaládos Egyesület által szervezett egész napos esemény célja, hogy örömöt szerezzenek a gyerekeknek.

A gyerekek szórakoztatásán volt a hangsúly a második péterrévei családi napon. Bozsóki Csilla és Balaska Beáta is a családjával érkezett. Nekik a légvár és az arcfestés tetszett a legjobban.

„A testvéreimmel, meg az anyukámmal, illetve a nővéremnek a kislányával érkeztem. Volt arcfestés, azt kipróbáltuk a barátnőmmel, illetve légvár, azt is kipróbáltuk.”

Györe Istvánnak a felesége említette a családi napot.

„A feleségem, Emese mondta, hogy a Nagycsaládos házban van egy ilyen családi nap a gyerekeknek. Mivel nem túl sok lehetőség van a faluban, akkor kihasználjuk azt a kicsit, ami megadatik. A gyerekek had élvezzék a vasárnap délutánt, ne otthon, a szobába játszadozzanak, hanem inkább a szabadban.”

A családi napon a helyiek mellett több környékbéli család is részt vett. Kiss Rab Szilvia, a Bölcső-Tincse Nagycsaládos Egyesület elnöke  szerint a legfontosabb, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, de a szülőknek is kedveznek ebéddel és élő zenével.

„Ez az egyesület második családi napja. Nagyjából 80 fő vett részt rajta, gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt. A gyerekeken van a fókusz, légvár, lovaglás, kézműves foglalkozás és más programok a gyerekeknek. Az ebéd csirkepaprikás lesz káposztasalátával, és mellette a felnőtteknek egy kis zene és táncolási lehetőség.”

A gyerekek kézműveskedhettek és lovagolhattak, és bűvész szórakoztatta őket. A légvárral, a trambulinnal és a többi játékkal egész nap játszhattak.

Péterréve
Györe István

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.