Ugrás a tartalomra

De jó lenne újra hazamenni! - találkozó Csantavéren

2018.08.05
07:29
2018.08.05
15:42
Forrás
Pannon RTV
De jó lenne újra hazamenni címmel második alkalommal tartották meg külföldre és a vidékre költözött csantavériek, dusanovóiak és visnyeváciak találkozóját a csantavéri színház udvarában.

A résztvevőket főzőversennyel, kirakodóvásárral, művelődési műsorral várták a szervezők.

Nyári zápor zavarta meg a szakácsokat a De jó lenne újra hazamenni találkozó főzőversenyén tegnap. Sokakat távol tartott a nem várt csapadék, a kultúrműsor kezdetére azonban már sokan visszatértek a színház udvarára.

A műsort a falu papja, Utcai Róbert atya nyitotta meg. Beszédében a közösségformáló erő fontosságát emelte ki.

Utcai Róbert, plébános, Csantavér: „Amikor az elszármazottak hazalátogatnak, az nagyon szép alkalom, vagy esemény, és az is nagyon szuper, hogy vannak vidékiek, határon túliak, akik egy kicsit barátkoznak, ismerkednek ezzel a környezettel, és bízom benne, hogy a szeretet szálai erősödnek így közöttünk.”

Az eseményen bemutatkoztak a helyi Mendicus Művelődés Központ csoportjai, a zentagunarasi Petro Kuzmjak ruszin tamburazenekar, a Ritmus Néptáncegyüttes Kárpátaljáról és a kolozsvári Szarkaláb Néptáncegyüttes is.

Pility Balázs, művészeti vezető, Szarkaláb Táncegyüttes, Kolozsvár, Románia: „Csantavéren még eddig nem vendégszerepeltünk, de a Mendicus zenekarral közös, elég régi kapcsolatunk révén, mivel ők rendszeresen járnak a Szent István-napi néptánctalálkozóra, az idén meghívást kaptunk erre a fontos rendezvényre.”

A délután első programjait elmosta az eső, a művelődési műsorra megtelt a színház udvara.

Vörös Róbert, elnök, Mendicus Művészeti Központ, Csantavér: „Tavaly volt először megrendezve, a szabadkai önkormányzat jóvoltából a tavalyi és az idei esemény is, ők támogatták pályázat útján ezt a rendezvényt. Úgy gondoltuk, hogy azok számára akik régebben, illetve újabban elköltöztek Csantavérről, illetve azoknak akik itt maradtak, készítenénk egy ilyen kellemes, majdnem egész napos programot.”

A fellépések után a Skála zenekar koncertje zárta az estét.

Csantavér
Dusanovo
Visnyevác

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.