Egyre kevesebb a vándormadár

A populáció csökkenése legnagyobb mértékben azoknál a fajoknál következett be, amelyek olyan területekre vándorolnak, ahol több az emberi infrastruktúra – utak, épületek, távvezetékek, szélturbinák -, valamint nagyobb a népsűrűség és a vadászat. Az élőhelyek pusztulása és az éghajlatváltozás szintén szerepet játszott a hosszú távú csökkenésben. A költöző madarak nemritkán 10–20 ezer kilométeres utazásra vállalkoznak. A Kárpát-medencében a madárvonulás minden évben 11 hónapig tart. A legutolsó tavaszi fészkelő madaraink június első napjaiban érkeznek, a legkorábbiak pedig július végén, augusztus elején indulnak útnak. Egyedül július tekinthető olyan hónapnak, amikor nem vonulnak madarak a térségben. Európa területein több mint 200 madárfaj kezd ősszel mozgolódni. A legtöbb madárfaj Afrikába, az Egyenlítő környékére utazik. Európából nézve ez sem kis út, átlagosan 5–6000 kilométeres távolság. Az észak-európai területeken nyaraló és Dél-Afrikában telelő költöző madarak ennek a távolságnak akár a kétszeresét is megtehetik. Ez évenként már 20.000 kilométeres repülést jelent, mindazonáltal teljesen szokványosnak tekinthető a költöző madarak körében. Évi 40.000 kilométeres útjával a sarki csér a csúcstartó. Az alig 10 dkg-os csér szinte egész élete egy végtelen utazás. Évente tehát két szakaszban összesen 40.000 kilométert tesz meg, ami 75 kilométer híján megegyezik a Föld kerületével. Mivel átlagosan 15–20 évig él, élete során 600–800.000 kilométert is repül, de az 1 millió kilométer sem példa nélküli. Mi is segíthetjük a vándormadarakat, télen is, potenciális fészkelőhelyeik megőrzésével, karbantartásával még a tavaszi költésük sikerességét is támogathatjuk. Ennek jó példája, ha egy rozogább gólyafészket megerősítünk, vagy éppen a színpompás gyurgyalagok és parti fecskék fészkelőhelyét jelentő homokfalak omladékos részeit ásóval, géppel megkaparjuk, felfrissítjük.