Ugrás a tartalomra

Elindult a Lake Fest

2023.06.23
11:30
2023.06.23
15:53
A topolyai nyári zenei fesztivál első napján több mint kétezren buliztak. Az idén is csaknem negyven neves szerbiai és magyarországi előadó szórakoztatja három napon át a Topolyai-tó félszigetére látogatókat.

A fiatalok már várták az igazi nyarat és a Lake Festet. Az első napon többek között Adwell, Breda Bia, Lmen Prala, Ilektro, Vuk Mob és Regán Lili lépett színpadra a félszigeten.

Gordán Julian, Ada: „Mivel nyári szünet van, és én iskolában dolgozom, ez az első lehetőség a fesztiválozásra, és úgy gondoltam, hogy egy kicsit kiruccanok a barátnőmmel, és én a Wellhello zenekart várom a legjobban.”

Majláth Dávid, Pacsér: „Tavaly még nem voltam, idén vagyok először. Jelenleg két barátommal érkeztem, érkeznek a többiek is hamarosan, és legjobban a mai napon Lmen Pralat várom.”

Szemerédi Rita, Zenta: „Ma akit igazából várunk, az a Lennard, de igazából mindent meg fogunk nézni, a hangulatunk az már jó, ennél már csak jobb lehet, nem voltunk tavaly, úgyhogy kíáncsian várjuk, hogy milyen lesz.”

Két színpadon több zenei stílus népszerű képviselői közül válogathatnak a fesztiválozók. A résztvevők számára megnyílt az autóskemping és napközben a strandon sportprogramok várják a szórakozni vágyókat. Tajti Attila, szervező, Lake Festival: „Ez a fesztivál azonban nem csak a fiatalokról szól, egyértelmű volt a kommunikációnkban is, és az a célunk is, hogy mi a családokat szeretnénk látni a fesztiválon, nyilván ez nem a csütörtöki nap lesz, de pénteken, szombaton igyekeztünk olyan programot összerakni, ami a család minden tagjának megfelelő lesz.”

Pénteken élő koncertet ad a Wellhello, és kétórás koncerrtel készül a Colonia is, szombaton pedig szintén élő koncerttel érkezik By Alex és a Slepp, valamint jön Voyage is.

A napijegy 1500 dinár, 14 éven aluliaknak ingyenes a belépés, viszont felnőtt kísérethez kötött.

Topolya
Lake Fest
Lake Fesztivál

Most

10:41, Frissítve: 10:55

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.
07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.