Ugrás a tartalomra

Falunapot ünnepelt Martonos

2019.06.29
14:15
2019.06.29
20:35
Forrás
Pannon RTV
Ma van Péter-Pál napja, a népszokás szerint az aratás kezdetének a napja.

Martonoson nagy hagyománya van az aratásnak, ezért idén ezen a napon ünnepelték a falunappal egybekötött Péter-Pál napot a Tisza-menti településen.

Az agyagozást, tojás- és üvegfestést is kipróbálhatták a gyerekek a falunapon. Újvári Noémi egy szép virágmintát választott magának: „Üvegfestéssel foglalkozom, virágdíszítéssel jelenleg, amit éppen kifestek. Elsőnek feketével megrajzoltam a mintát, és most kiszínezem.”

A családias hangulatú eseményen kilenc bográcsban főtt az étel, és a helyiek mellett a környékbeli civil szervezetek vettek részt a rendezvényen.

Szél Borbála, Martonos: „Itt a kultúrcsoportok vannak. Rajtuk kívül vannak itt mások, akik úgy gondolták, eljönnek velünk ünnepelni. Főznek itt nyugdíjasok, olyanok, akik azt gondolták, hogy ők is eljönnek, hogy megtiszteljenek minket.”

Szél János, az esemény szervezője elmondta, Martonoson nagy hagyománya van az aratásnak, ezért döntöttek úgy, hogy ezen a napon tartják idén a falunapot.

Szél János, szervező, elnök, Testvériség Művelődési Társulat, Martonos: „Az aratás, a Péter-Pál napja már nagyon régóta kapcsolódik a falusi népnek, a tanyasi népnek a történetéhez. A búza, a kenyér az embereknek a megélhetését biztosította, és ez tulajdonképpen az aratás napja, amikor a mondás szerint megszakad a búzának a töve, és kezd a kalász megérni. Ekkor kezdődnek az aratások.”

A rendezvény célja a falubéliek megmozgatása mellett a régi mesterségek felelevenítése volt.

Martonos
falunap
Péter-Pál

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.