Ugrás a tartalomra

Féktelen duhajkodás a Kosztolányi Dezső Színházban

2023.12.08
21:20
2023.12.09
16:14
Forrás
Pannon RTV
Duhajosan címmel tartotta meg első lemezük bemutatkozó koncertjét a Duhaj népzene együttes Szabadkán. A fiatal népzenészekből álló csapat a Kárpát-medence dallamaiból válogatja repertoárját.

A Duhaj zenekar 2015-ben a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület népzenei szakosztályaként jött létre. A mostani első lemezük bemutatóját a Kosztolányi Dezső Színházban, kisegítő zenészekkel és táncosokkal is díszítették. Az autentikus népi énekeket a maguk duhajkodó stílusában adták elő.

Brezovszki Gergő, zenekarvezető, Duhaj zenekar: „A Kárpát-medencéből autentikus népzenéket dolgoztunk fel. egy kicsit magunkat is beleadjuk, a mi szívünk-lelkünk benne van. Erdélyből, Magyarországról, innen Vajdaságból is játszunk dallamokat.”

A lemezbemutatón a vendégtáncosok a koreográfiát nem bízták a véletlenre.

Ledenyák Lea, néptáncpedagógus: „Jobban át kell gondolnunk, hogy mit szeretnénk, határozottabbnak kell lenni, mint egy táncházban, ahol csak saját örömére táncol az ember. Fontos, hogy a párunkkal összhangban legyünk, hogy ő is tudja mit akar, olyankor a lány is le tudja követni, fontos a tudatosság ilyenkor, amikor színpadra lépünk, kell, hogy a fejünkben meglegyen egy kép, hogy mit szeretnénk megvalósítani.”

 

A bemutatkozó koncertet követően az együttes már tervezi a különböző néptánc fesztiválokon való részvételt, de addig is táncházakban muzsikálnak.

Duhaj Zenekar
Szabadka
Brezovszki Gergő
Ledenyák Lea

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.