Ugrás a tartalomra

A Földre potenciális veszélyt jelentő aszteroidát észleltek

2019.06.25
21:59
2023.11.02
09:05
Forrás
Euronews
Dél-koreai csillagászoknak első ízben sikerült felfedezniük egy potenciálisan veszélyes aszteroidát (PHA) - jelentette be kedden a kelet-ázsiai ország állami csillagászati intézete.

A Koreai Csillagászati és Űrtudományi Intézet közlése szerint a 2018 PP29 jelzésű kisbolygót egy Chilére, Ausztráliára és a Dél-afrikai Köztársaságra kiterjedő koreai űrteleszkóp-hálózat által begyűjtött adatok révén észlelték. Az egyenként 1,6 méter átmérőjű teleszkópok az égbolt tíz napnyi alapos fürkészését követően fedezték fel a becslések szerint 160 méter átmérőjű aszteroidát.

A Föld és az aszteroida pályájának egymáshoz legközelebbi pontjai között a távolság kevesebb, mint 4,3 millió kilométer. Az égitest megnyúlt, ellipszis alakú pályán mozog és 5,7 évente kerüli meg a Napot.

A PP29 becsapódásának esélye rendkívül alacsony, 2,8 milliárd az egyhez, ugyanakkor, ha mégis megtörténne az ütközés, annak idejét 2063-2069 közé becsüli az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

Minden olyan űrobjektum, amelynek átmérője meghaladja a 140 métert és 7,5 millió kilométernél közelebb kerül a Föld pályájához, potenciálisan veszélyes aszteroidának számít, ami azt jelenti, hogy szoros és állandó megfigyelés alatt tartják. Idáig 1981 ilyen égitestet azonosítottak a kutatók.

Dél-koreai csillagászok egy kisebb aszteroidát is felfedeztek a közelmúltban. A 2018 PM28 jelzésű, 20-40 méter átmérőjű kisbolygót 44 napnyi megfigyelés után azonosították.

Föld
aszteroida

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.