Ugrás a tartalomra

„Gyere velem a tanyára majálisozni”

2018.05.01
13:19
2024.03.19
08:39
Forrás
Pannon RTV
Adahatáron rendezték meg Zenta Község központi majálisát. A szervezők gazdag programmal várták a tanyavilágba látogatókat. A városban pedig már kora reggel elkezdődtek a majálisi rendezvények.

A zentai polgárokat már kora reggel a Tisza-menti Fúvószenekar ébresztette. Egy kamionnal járták körbe a várost.

Az indulók mellett ismert dallamokkal igyekeztek felébreszteni a helyieket, akik minden évben várják a nem mindennapi koncertet.

Gordán Kolos, elnök, Tisza-menti Fúvószenekar, Zenta: „Évek óta végigmegyünk a mi kis városunkon, és jó kedvvel kezdjük ezt a hagyományos ünnepet. Ma is ez történik.”Mindeközben Adahatáron már gyülekeztek a majálisozók, itt rendezték meg ugyanis a „Gyere velem a tanyára majálisozni” elnevezésű rendezvényt.

Ősz Szabó Ferencék sátra alatt idén két bográcsban is főtt a finom étek. Ősz Szabó Ferenc, Felsőhegy: „Az egyik bográcsban kakast, kakaspörkölt lesz. A másikban meg, mondom, jönnek majd sokan vendégek, nem biztos, hogy a kakas elég lesz, és egy babot is főzünk, katonai babot, hogy így mondjam.”

Adáról és Moholról is érkezett egy nagyobb társaság. Sátruknál már a délelőtti órákban finom illatok terjengtek.
Bór Imre, Ada:
„– Mi fő ma a bográcsban?
– Disznótoros paprikás.
– Mi a titka a jó paprikásnak?
– Hát, a jó hús, a jó fűszer, meg a szakács. Meg a pálinka.”

A zentai önkormányzat idén úgy döntött, hogy itt tartja meg a község központi majálisát. Győri István, alpolgármester, Zenta: „Tavaly is rengetegen voltak, kb. 500 ember megfordult itt, és ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy most, ebben az évben a civil szervezettel együtt áthelyezi a központi ünnepséget, vagyis a május elsejei ünnepeket ide helyezi át Adahatárra.”

Az eseményt idén is az Adahatári Tanyabarátok Egyesülete szervezte. Szabó Dékány Zsófia, titkár, Adahatári Tanyabarátok Egyesülete: „Mivel nagyon jó baráti társaság van itt kinn Adahatáron, valamint a civil szervezetünk is megalakult, és úgy gondoltuk, hogy ha összejövünk, majálisozgatunk, miért ne érezhetné jól magát más környékben élő ember, vagy akár külföldről is, akik vendégek, az idén is itt vannak.”

Sem a szervezők, sem pedig a vendégek nem csalódtak. Ez már a harmadik tanyasi majális volt, ami a résztvevők szerint ismét telitalálatnak bizonyult.

Zenta
Adahatár
majális
fúvószenekar

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.