Ugrás a tartalomra

Gyerekzsivajtól zengett a Pannon RTV székháza

2022.06.17
14:16
2023.11.02
08:56
Forrás
Pannon RTV
A Majsai Úti Általános Iskola diákjai látogattak el a Pannon RTV székházába. A másodikosok betekintést nyerhettek a szerkesztőség különböző szektorainak munkájába, valamint a Pannon Rádió Reggeli műsorában is szerepelhettek.

A gyerekek nagy érdeklődéssel, sok kérdéssel érkeztek. Megnézték, hol íródnak a hírek, halhattak arról, hogy pontosan mi is a szerkesztők és a riporterek feladata, valamint a hírolvasó szerepében is kipróbálhatták magukat.

Pfeiffer Lara, tanuló, Majsai Úti Általános Iskola: „Feltették a mikrofont nekünk és ott volt egy tábla, vagy mi találtunk ki magunknak valamit, és bemondtuk a nevünket meg ott volt egy tábla, amit lehetett olvasni.”

Godnics Dominik, tanuló, Majsai Úti Általános Iskola: „Azt tanultam meg, hogy könnyebbnek látszik ez mind, ami itt van, mert nagyon sok másfél órás munka és azt egy perc alatt, egy és fél perc alatt el kell, hogy meséljük.”

A diákok nem csak a televízió szerkesztőségét és a stúdióit vehették szemügyre, hanem az élő rádiózás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek Anett és Zeci által.

A két osztály diákjait tanítóik kísérték el, akik elmondták, nagyon örülnek ezeknek a lehetőségeknek, hiszen a gyerekek így beleshetnek egy-egy szakma rejtelmeibe.

Berta Miklós, tanító, Majsai Úti Általános Iskola: „Ez sokkal érdekesebb a gyerekek számára, mint a tantermi tanulás, mert itt saját szemükkel, fülükkel megtapasztalják azt, hogy hogyan folyik a munka itt a televízióban és betekintést nyernek a különböző foglalkozásokba, nagyobb rálátásuk van.”

A Pannon RTV már évek óta fogad ovis és diákcsoportokat, a koronavírus miatt azonban néhány évre szünetelt ez a program.

Soós Georgina, kiemelt szerkesztő, Pannon RTV: „Nagyon örülök, hogy újra van érdeklődés, újra jönnek a gyerekek. Jöttek most olyanok is, akik néhány évvel ezelőtt már jártak itt, és nagyon örülök, hogy emlékeznek arra, amit itt láttak, amit itt tanultak, és felelevenítették a régi tudásukat.”

A gyerekek megismerkedhettek a kamerákkal és a fénytechnikával is, amelynek játékában aztán le is vezethették az eddig kordában tartott energiákat.

Pannon RTV

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.