Ugrás a tartalomra

Halásznapokat tartottak Sándoregyházán

2023.08.14
09:49
2023.08.14
16:33
Forrás
Pannon RTV
Idén is megszervezték a halásznapokat Sándoregyházán. Az eseményt már több mint tíz éve rendezik meg. A rendezvény Pancsova Város támogatásával valósult meg.

Varga Edit Franciaországban él nyugdíjasként, de az év nagy részét Sándoregyházán tölti. Tagja a Bonnaz Sándor Magyar Művelődési Egyesületnek. „Árulom a fánkot meg a többi süteményt. Van érdeklődés, hogy ne volna! Sokan mennek a Dunára is és akkor visznek oda is.”

A hallevesfőző versenyre 19 csapat nevezett be. A helyiek és a környező településekről érkezők mellett egy öttagú csoport érkezett Csíkmadarasról is. „Istenigazából egy olyan érzés van bennünk, mintha egy kicsit hazajönnénk. A régi ősök emlékére egy picit úgy érezzük, hogy mintha hazajönnénk, ide.”

A horgászok a kifogott halakat el is készítik a rendezvényen.

Vasa Vuković, Pancsova: „Mindenki a saját receptje szerint főz, valaki fával tüzel, más gázon készíti. Attól függ, ki hogy. Mindenki sajátos módon. Tehát fontos, hogy halleves legyen, a zsűritagok kérik, hogy meg legyen a színe, a sűrűsége és az íze.”

Burján Viktor Hertelendyfalváról érkezett, hallevest most készített második alkalommal. „Voltunk Szabadkán és sok halat kihalásztunk. Most tudtuk, hogy kell versenyezni.”

Sándoregyházán több nagyszabású rendezvényt is tartanak, amelyek sok látogatót vonzanak. Ezek közül az egyik a halásznapok.

Joška Duduj, elnök, Sándoregyháza HK: „Ez egy különlegesen jó együttműködés a művelődési otthon, a Moša Pijade Általános Iskola és a helyi közösség között, valamint a helyi közösség területén működő összes egyesülettel.”

A hallevesfőző verseny végén a zsűrinek nehéz feladata volt, így az eredményhirdetéskor tíz csapat kapott jutalmat a különleges ételek elkészítésért.

halásznapok
Sándoregyháza

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.