Ugrás a tartalomra

Hazatért Imre, a jeladós hamvas rétihéja

2023.04.27
08:06
Forrás
sokszinuvidek.24.hu
A madár március 25-én indult haza Nigéria északi részéről. A több mint 4100 kilométeres távot egy hónap alatt tette meg.

Megérkezett Magyarországra Imre, a GPS jeladós hamvas rétihéja hím, közölte Facebook-oldalán Fatér Imre, a Magyar Madártani- és Természetvédelmi Egyesület túravezetője. A madár március 25-én indult haza Nigéria északi részéről. A több mint 4100 kilométeres távot egy hónap alatt tette meg, és hétfőn 16 óra 56 perckor landolt korábbi költőhelyén, a Tápió-vidéken. Hatalmas teljesítmény ez egy törékeny ragadozómadártól, hiszen több veszélyes zónát is át kellett repülnie, úgy hogy közben tévedhetetlenül megérkezzen költőhelyére – fogalmazott a túravezető. Mint írta, egy kis „fogadó bizottsággal” várta a madarat: a szintén Afrikából megérkező, kék vércsék kisebb csapatával. A rétihéja még 2021 nyarán kapott jeladót. A jelölés elsődleges célja az élőhelyek számukra megfelelő kezelése, védelme, annak érdekében, hogy jelenlegi alacsony számuk (50-100 pár) ne csökkenjen tovább.

rétihéja

Kapcsolódó tartalmak

Most

16:51, Frissítve: 17:35

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.
14:43, Frissítve: 16:58

A győzelem napját ünneplik Moszkvában

Katonai felvonulást tartottak Moszkvában a Győzelem napja alkalmából. Oroszország május 9-én a második világháború idején Németország felett aratott győzelemre emlékezik.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.