Ugrás a tartalomra

Hetesezés, filkózás, snapszer - kártyaversenyt tartottak Ludason

2024.01.06
07:27
2024.01.06
16:23
Forrás
Pannon RTV
A helyiek mellett a környező településekről is többen érkeznek, hogy kipróbálják szerencséjüket. Stábunk pénteken a filkózással ismerkedett meg.

A filkó kártyajátékban a szabályok szerint 4, 5 vagy 6 személy vesz részt. A szemben ülők párt alkotnak. A pontos játékszabályokat a kelebiai Bicskei Tibor mesélte el stábunknak.

„Azért hívják filkózásnak, mert a játék kezdete előtt, amikor kiosztja az osztó a lapokat, a mellette lévő elemeli és amilyen kártyára emelt, tehát négy szín van, a zöld, a tök, a piros és a makk, olyan lesz az adu, a tromf. Az mellett, hogy az a tromf, mellette mennek úgy, hogy 7, 8, 9, alsó, csikó, tízes, disznó nagyságrend. Azután jönnek a filkók. Filkókban is megvan a nagyságrend: a tök a legkisebbet érő, utána jön a piros, a zöld és a makkfilkó a legerősebb.”

Ludason a helyi közösség épületében évek óta minden januárban összejönnek a helyiek és a környékbeliek, hogy adózzanak a kártyajátékok örömeinek. Lakatos Erzsébet és férje szinte minden évben részt vesz a kártyaversenyen.

„Jó, hogy így párban vagyunk és ismerjük egymást. Esetleg szemjelzéssel jelzünk egymásnak. Ha nincs lap, akkor hiába jelez az ember. Muszáj, hogy jó legyen a lap forgása és akkor lesz nyerés.”

A kártyaversenyt idén 19. alkalommal szervezték meg.

Kovács Gábor, szervező: „Egy barátkozásról, egy jó közösségi élményről szól. Nagyon bízunk abban, hogy jövő esztendőkben is el tudunk együtt jönni és fontosnak tartjuk ezt a hagyományt itt, faluhelyen megőrizni. Ez a magyar kártyajáték nagyon sok évszázadra nyúlik vissza, és mi ezt tanultuk az ősöktől és nagyon bízunk benne, a hátunk mögött is látszik, fiatalok is csatlakoznak hozzánk, hogy ezt a tradíciót meg tudjuk így közösen őrizni.”

A 19. hagyományos kártyaverseny január nyolcadikán ér véget. Akkor a snapszer, más néven snapszli kártyajátékban mérhetik össze tudásukat a kártya szerelmesei.

Ludas
kártyaverseny

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.