Ugrás a tartalomra

„A hit, az együttlét és a szeretet összetartja a magyar közösséget”

2022.07.16
16:55
2022.07.16
17:37
Forrás
Pannon RTV
Ötvenen zarándokoltak ma el az aracsi pusztatemplomhoz a Délvidéki Háló Mozgalom szervezésében. A tizenhetedik alkalommal megtartott esemény a magyar kormány támogatásával valósult meg.

A résztvevők zömét a rossz időjárási viszonyok sem fékezték meg abban, hogy kijussanak a bánáti rónaságból kimagasló emlékhelyhez. Voltak, akik kisbusszal, személygépkocsival, vagy éppen biciklivel érkeztek azzal az üzenettel, hogy a hit, az együttlét és a szeretet összetartja a magyar közösséget. Az óbecsei Szabó Tibor társával együtt harminckét kilométert kerékpározott azért, hogy átérezhesse a pusztatemplom üzenetét. „Lelkesedést ad nekünk. Igaz, hogy esett az eső, de olyankor az volt bennünk, hogy mégis olyan szép.”

A résztvevők szerint az aracsi pusztatemplom és a zarándoklat a lélekre is gyógyírként hat.

Farkas Cseh Csilla, Törökbecse: „Nagyon sokat jelent, a lelki szabadságot, a hitünk megélését, a magyarságunk megélését, és így tiszteletet fejezünk ki az őseink felé, akik ezt a templomot is építették, és példamutatás a gyerekeinknek, hogy itt maradjanak a szülőföldünkön.”

Palatinus Aranka, Muzslya: „Nagyon különös itt a romfalak között elmondani az imákat. Talán másként a szívünk legmélyéből fohászkodunk az Úrhoz itt, ezen a helyen.”

A Kárpát-medencei Háló találkozóra és a zarándoklatra Vajdaság számos településéről érkeztek résztvevők. Egyebek között Muzslyáról, Nagybecskerekről, Zentáról, Magyarcsernyéről, Töröktopolyáról, Adáról, Törökbecséről, és Óbecséről is.

Halmai Tibor, főszervező: „Évről évre mindig megmarad az, hogy összetartozunk. És ezért zarándokolunk ide, hogy ennek az érzését, az összetartozás érzését tudjuk növelni, saját magunkban, egymásban, a magyar keresztény közösségek tagjaiban, mert egy felelősségünk van. Nem elég az, hogy mi jól érezzük magunkat, hanem gondolnunk kell a jövőre. Gondolnunk kell a közösségeink jövőjére, itt a Délvidéken.”

A Délvidéki Háló Mozgalom által szervezett zarándoklat társalgással, valamint a törökbecsei Assisi Szent Klára-templomban tartott szentmisével folytatódott, amit Horváth László bácsföldvári plébános celebrált.

aracsi pusztatemplom
zarándoklat

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.