Ugrás a tartalomra

A jászkeszeg az év hala Magyarországon

2021.01.01
21:15
Forrás
MTI
A jászkeszeg (Leuciscus idus) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság által hagyományosan meghirdetett és szilveszter napján lezárult év hala közönségszavazáson - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.

Harka Ákos elmondta: a szervezet honlapján rendezett közönségszavazásra december 31-én délig 7683 szavazat érkezett, ennek alapján alakult ki a végeredmény. A közepes és nagyobb folyóink alföldi szakaszait kedvelő jászkeszeg 49 százalékos eredményével jelentős különbségű győzelmet aratott - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a három jelölt közül az ősi vonásokat viselő és napjainkra erősen megfogyatkozott angolna (Anguilla anguilla) a voksok 20 százalékával lett a harmadik, míg a képzeletbeli ezüstérmet 31 százalékos támogatottságával a védett és viszonylag ritka, főként hegy- és dombvidéki patakokban élő, mindössze 8-10 centiméteres fürge cselle (Phoxinus phoxinus) érdemelte ki. Az idei év halát jellemezve a Magyar Haltani Társaság elnöke kifejtette: a világos pikkelyei miatt Herman Ottó által még ónos jásznak nevezett halfaj ezüstös színű pontyfélénk. Alsó úszói többnyire rőtes-pirosas színűek, ezért gyakran összetévesztik a bodorkával vagy a vörösszárnyú keszeggel. A jászkeszeg pikkelyei azonban apróbbak ezért az oldalvonalán mindig 55-nél több számolható, míg a másik két fajnál 50-nél kevesebb. Táplálékát zömmel az üledékben rejtőző gerinctelen állatok, férgek puhatestűek alkotják. Áramláskedvelő, de gyakran frissülő állóvizekben, így például a Tisza-tóban is megtalálható, a Balatonban ugyanakkor ritkaságnak számít. Ívási ideje a tavasz későbbi időszakára tehető, ezért április 15-től május 31-ig fogási tilalom védi. A jászkeszeg közepes termetű hal, amelynek kifogható legkisebb mérete 20 centiméter, de a 30 centiméter fölöttiek sem ritkák. Húsa szálkás, de ízletes, Magyarországon eddig - 1995-ben - horoggal zsákmányul ejtett legnagyobb példánya 3,86 kiló volt - emlékeztetett Harka Ákos.
 

hal
keszeg

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.
18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.