Ugrás a tartalomra

Kedvenc sorozataink sorsa kérdéses

2023.05.16
10:33
2023.11.02
08:51
Forrás
Pannon RTV
Már tizenötödik napja sztrájkolnak az amerikai forgatókönyvírók. Arányosabb juttatást és igazságosabb bérezést, szerződéseket szeretnének kiharcolni.

A tárgyalások még korábban kezdődtek az amerikai forgatókönyvírókat tömörítő szervezet és a nagy stúdiók, tartalomgyártók, streamingszolgáltatók között, de mivel nem tudtak megállapodni, ezért megszavazták a munkabeszüntetést.

Visszatérő probléma

Az írók legutóbb tizenöt éve tüntettek. Elmondták, hogy azért szánták el magukat erre a lépésre, mert 2013-2014 óta 49 százalékra nőtt azon írók száma, - akik főképp sorozatokban ugyan, - de minimálbérért dolgoznak. Fizetésük reálértéke drasztikusan csökkent a forgatókönyvírókat tömörítő szervezet szerint, amely 11 500 tagot számlál. A minimálbérek emelését szeretnék, illetve azt, hogy ugyanúgy ismerjék el munkájukat mint ahogy a színészekét, rendezőkét. Megosztották félelmüket a mesterséges intelligencia térhódidásával kapcsolatban is.

Késik a néznivaló

Az éjszakai beszélgetős műsorok leálltak, mert ott a műsorvezetők beköszönő poénjait írók jegyezték. A lépés azt jelenti, hogy több népszerű sorozat munkálatai is szünetelnek. Nem forog a a Cobra Kai 6. évada. Minden bizonnyal a Stranger Things 5. évadát sem kezdik el forgatni. A Family Guy készítői nem dolgoznak, emellett felfüggesztették a The Last of Us 2. évadának szereplőválogatóját is. Sokan arra tippelnek, hogy elhúzódik ez a helyzet, mert A Mandalóri azaz a The Mandalorian 4. évadának szeptemberi forgatása is csúszni fog.

Hogyan tovább?

A háttértárgyalásoktól is függ, hogy mikor lehet vége a sztrájknak. Az említett sorozatok mellett több hollywoodi szuperprodukciót is érint mindez, de ahol már kész forgatókönyvek vannak, vagy nem maga az író ül a rendezői székben ott folytatódhat a munka. A legutóbbi megmozdulás 100 napig tartott. Akkor az arányosabb jogdíjazás, a munka megfelelő megbecsülése miatt tüntettek. Azt kérték, hogy azokat is kezeljék egyenlőként akik valóságshowkban, vetélkedőkben dolgoztak.

írósztrájk
Hollywood
sorozatok

Most

07:31

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.