Ugrás a tartalomra

Két szívvel él egy férfi Brazíliában

2021.12.08
21:27
Forrás
Euronews
AZ orvosok olyan megoldást találtak, amely megváltoztatta az életét.

Két szívvel él egy 54 éves férfi Brazíliában. Lincoln Paivának szívbetegsége miatt csak három hónapja volt hátra, ekkor a kardiológusa azt javasolta, hogy ültessenek egy második szívet a mellkasába. Hónapokkal később eltávolítják a beteg szervet, és az egészséges pedig a helyén marad. A brazil orvosok olyan alternatívát találtak, amely megváltoztatta a férfi életét és egyben a brazíliai szívátültetések jövőjét.

A beavatkozást végző szívsebész úgy véli, az új eljárás nagyobb esélyt ad azoknak a betegeknek, akik nem vehetnek részt a klasszikus transzplantációs programban. Fabio Gaiotto szívsebész azt mondta, a beavatkozás fontos része, hogy reményt ad azoknak, akiknél nem végezhető el a hagyományos szívátültetés. Ennek klasszikus módszere a mechanikus légzéssegítés, a műszív, amely azonban nem minden beteg számára hozzáférhető. Akik valamilyen okból nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel, azok drámai helyzetbe kerülhetnek - tette hozzá.

Az eljárás során a páciens saját szívének jobb oldalára ültetik az új szívet. A bal pitvarokat összekapcsolják. Az eredeti szívből származó, oxigéndús vér az új szívbe áramolhat.

orvostudomány
szívátültetés

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.