Ugrás a tartalomra

Kukoricafesztivál volt Tordán (videó)

2016.09.25
15:41
Kukoricafesztivál volt szombaton Tordán
Kukoricafesztivál volt szombaton Tordán. Az esemény célja a kézi tengeritörés hagyományának a megőrzése volt. Számos kísérőrendezvényt is tartottak. A kukoricatörés egykor a búza aratása mellett az egyik legfontosabb, egyben a legnehezebb mezőgazdasági munka volt. Sötét Verona, Orgonavirág Hagyományápoló Egyesület, Torda: „Mostan délbe kezdünk, azelőtt meg kimentünk már éjfélkor és vágtuk a szárat. Aztán megreggeliztünk és nekiálltunk szedni tovább. Amit aznap szedtünk azt este fölraktuk, hazavittük.” Tordán nyolcadik alkalommal szervezték meg a Kukoricafesztivált, amelyre több mint háromszáz vendég érkezett. A rendezvény legfontosabb eseménye a kézi kukoricatörőverseny volt. Dobai János: „Egy kis közösség számára ez egy nagyon jelentős esemény. Hisz megtartó ereje is van ennek a kis közösségnek. Mi ismertek vagyunk arról, hogy évközben több ilyen hagyományápoló rendezvényünk van.” A rendezvényen képviseltették magukat a testvértelepülések csapatai is. Az idei győztesek a balástyaiak lettek. Újvári László, polgármester, Balástya, Magyarország: „Balástyán zöldség-virágfesztivál volt, és az is az éves munka kicsit lezárásaként, kicsit számba vételként, az eredmények végignézése, netalán tán az, hogy jövőre mit hogyan csináljunk ilyen címmel rendeztük a rendezvényt. És ugyanezt látom, hogy itt Tordán hasonló ideológia szerint megy ez a gyönyörű közösségi program.” A tordai határnak a negyven százalékán az idén is kukorica termett. A sok eső kedvezett a tengerinek. Dvorák Ede, igazgató, Földműves Szövetkezet, Torda: „Valójában konkrét mérésekről nem beszélhetek, de hiszem, hogy a nyolc tonnát bármikor meg kell hogy adja, ahogy kinéznek a kukoricák.”



A rendezvényt támogatta a tartományi mezőgazdasági titkárság. Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes: „Ez egy hagyományőrző és értékteremtő rendezvény, amit a mi titkárságunk fölismert és évről-évre támogatja jelentős pénzeszközökkel az ilyen jellegű rendezvényeket.” Az újszentesiek már negyedik éve részt vesznek a rendezvényen. Dénes Ildikó, önkormányzati képviselő, Újszentes, Románia: „Ide szívesen jöttünk, tudtuk, hogy most szekérrel jövünk ki a mezőre, jó levegőre, a tiszta levegőre. A végén majd jó porosan megyünk vissza s átöltözünk a kultúrműsorra. Ez mind vele jár.” A vendégek megtekintették dr. Berényi János növénynemesítő emlékházát, a kísérőrendezvények között volt művelődési műsor, főzőverseny és íjászbemutató is.
fesztivál
kukorica
Torda

Most

12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.