Ugrás a tartalomra

Legószetteket kaptak a WRO robotikai verseny vajdasági magyar csapatai

2023.06.28
11:52
2023.06.28
16:54
Forrás
Pannon RTV
Legószetteket ajándékozott a Magyar Nemzeti Tanács a WRO robotikai verseny vajdasági magyar csapatainak. Az első helyezettek novemberben Panamában, a második és harmadik helyen végzettek pedig szeptemberben Dániában mutathatják be tudásukat.

A WRO robotikai verseny szerbiai nemzeti döntőjét májusban tartották Szabadkán, az A szettek ünnepélyes átadója a házigazda és egyben a verseny társszervezője, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épületében volt.

Szabadkán 300-an versenyeztek a WRO szerbiai nemzeti döntőjén, amely a régió egyik legnagyobb robotikai versenyének számít. Az első helyezettek Panamába utazhatnak majd novemberben, de a második és harmadik helyezést elérők sem maradnak otthon, ők szeptemberben Dániában versenyeznek majd. A WRO versenyeken a résztvevők maximális életkora 19 év lehet.

Námesztovszki Zsolt, a WRO szerbiai versenysorozatának koordinátora: „Mi a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával eljutottunk egy olyan szintre, hogy bárki, aki akar robotikával foglalkozni, most a robotika alatt konkrétan a WRO-t értem, amikor Legóalkatrészekkel, szenzorokkal és motorokkal dolgozunk. Bárki, aki akar ezzel foglalkozni, tud szetteket kapni, igényelni kockákat, pályát, gyakorlatilag mindent, ami szükséges a felkészüléshez. Ők csak az időt, a helyet és az energiát, kell, hogy adják hozzá, úgyhogy igazából bárkit, akit érdekel, várjuk szeretettel.”

A magyar fiatalokat kifejezetten érdekli a robotika. Ezt jól tükrözi a tömeges részvétel is. Az idei nemzeti versenyen részt vevő 82 csapat mintegy kétharmada vajdasági magyar volt. A Dániába kijutó 9-ből, 8 a vajdasági magyar csapat. A Panamába utazó három csapat minden tagja vajdasági magyar fiatal. A versenyt a Magyar Nemzeti Tanács támogatja.

Fremond Árpád, az MNT elnöke kiemelte, a Magyar Nemzeti Tanács évek óta támogatja a csapatok világversenyekre való kijutását.

„Ebben az évben is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy még inkább népszerűsítsük a legó-robotikát a vajdasági magyar közösségen belül. Azt gondolom, hogy egy jó versenyt szerveztünk, vagy támogattunk, ha úgy tetszik, itt Szabadkán. Örülök annak, hogy felkészült csapatok tudnak majd kijutni Dániába, illetve Panamába. Ezért nagyobb költségvetéssel is tervezünk most ebben az évben, hiszen a panamai út nagyon sokba fog kerülni majd a kísérő tanároknak, illetve a diákoknak.”

Az MNT továbbra is támogatja ezt a programot - tette hozzá Fremond Árpád. A legószettek ünnepélyes átadóján tanácskozásra is sor került, ahol a résztvevők és felkészítő tanáraik a versennyel kapcsolatos észrevételeiket, tapasztalataikat is megoszthatták egymással.

WRO
robotika
Szabadka
Fremond Árpád
Námesztovszki Zsolt
Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.