Ugrás a tartalomra

Merkel elköszönt Facebook követőitől

2019.02.02
00:04
2024.03.19
08:50
Forrás
index.hu
A német kancellár egy igen rövid videóban bejelentette: mivel már nem elnöke pártjának, ezért bezárja pártelnöki Facebook-fiókját. 2,5 millió követője volt.

Ismeretes Önök előtt, hogy már nem vagyok a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, s ezért bezárom Facebook-fiókomat - közölte Merkel pénteki videóüzenetében. A kancellár beszélt arról is, hogy tevékenységét továbbra is nyomon lehet majd követni a német kormány Facebook-oldalán, vagy az Instagramon.

Több mint 2,5 millió felhasználó lájkolta eddig a német kancellár oldalát, amely a 64 éves kereszténydemokrata politikusnő munkássága mellett személyes információkat is tartalmaz, így például azt, hogy Richard Wagner német zeneszerző és a brit Beatles együttes kedvencei közé tartoznak. Megosztotta azt is, régóta arról álmodik, hogy egyszer a transzszibériai vasúttal Moszkvából Vlagyivosztokba utazzon.

Merkel népszerűségét mutatja, hogy 2,5 millió követőjével megelőzte európai szövetségesét, Emmanuel Macron francia elnököt, akinek Facebook-oldalát 2,3 millióan követik, s jócskán túlszárnyalja Theresa May brit miniszterelnök 503 ezer követőjét a közösségi oldalon.

Angela Merkel október végén jelentette be, hogy befejezi pártvezetői tevékenységét, a kormányfői tisztséget pedig legfeljebb a hivatali ciklus végéig, 2021 őszéig tartja meg és utána visszavonul a politikából.

Angela Merkel
Facebook

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.