Ugrás a tartalomra

Nagyszerű hangulatban telt a második Picurka fesztivál

2018.09.09
08:29
2018.09.09
17:40
Forrás
Pannon RTV
A zenés-táncos műsorszámokban a peščarai helyi közösségben élő gyerekek léptek fel. A jótékonysági est folytatásban pedig a felnőtteknek is lehetőségük nyílt megmutatni a tánctudásukat.

Második alkalommal tartották meg a Picurka fesztivált Szabadkán.

20 gyerek mutathatta be tánctudását egy jótékonysági esten. Az ötödik osztályos Karolina is izgalommal várta a fellépést. „Keringőt és tangót tanultam a Laurával. Nagyon élveztem. Elsajátítottam a táncokat, ami jó lesz amikor felnövök.”

A gyerekek július közepén kezdték a próbákat. Az angol- és bécsikeringő, a twist, a cha-cha-cha, valamint a tangó lépéseit is elsajátíthatták. Franciskovity Laura, tánctanár, Szabadka: „Én is nagyon élveztem velük a munkát, és ők is nagyon élvezték. Legalábbis, úgy tapasztaltam. Attól függetlenül, hogy néhányan elmentek nyaralni, táborba vagy máshova. Én igyekeztem, szívemet lelkemet beleadtam.”

A fesztiválnak a jótékonysági rendezvény volt. Magosi Zsuzsa, elnök, VMSZ Peščara helyi közösség, Szabadka: „A jótékonykodás mellett az is fontos, hogy a gyerekeknek egyfajta nyári foglalkozást vagy tevékenységet biztosítsunk. Tavaly rajzolgattunk, az idén pedig úgy gondoltuk, hogy egy kicsit ideje múlt, régi módi tánciskolát nyitunk.”

A szervezők a gyerekek nyári szorgalmát a Picurka bolt létrehozásával támogatták, ahol az összegyűjtött, úgynevezett piculákat különféle édességekre válthatták be. Az esten összegyűlt felajánlásokat jótékony célra fordítják.

Picurka
pescara
Szabadka

Most

16:51, Frissítve: 18:19

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.