Ugrás a tartalomra

Nemzetközi néprajzi konferencia Szabadkán

2023.09.28
12:46
2023.11.18
14:17
Forrás
Pannon RTV
Az alföld. Petőfi-200 elnevezéssel nemzetközi tájtörténeti-néprajzi tudományos konferencia kezdődött Szabadkán. A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében két nap alatt mintegy 20 előadást hallhatnak az érdeklődők.

A néprajz és a Petőfi-kultusz jelentőségét emelte ki ünnepi köszöntő beszédében Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. A tudományos konferenciára neves magyarországi és vajdasági néprajzkutatók és szakemberek érkeztek, akik Petőfi Sándor költészetében megjelenő tájképekről, a vajdasági Petőfi-kultusz kibontakozásáról, illetve az alföldi népvilágról tartanak szakmai előadásokat.

Van-e határ a vallás és a mágia között? Mi tartozott még a valláshoz, és mi számított már mágiának? Erről tartott előadást Bárth Dániel néprajzkutató, történész, a magyarországi Eötvös Lóránd Tudományegyetem Néprajzi Intézetének igazgatója.

„Az én előadásom, ami kimondottan egy ördögűzésre alkalmas cédula, 17-18. századi megáldás szövegének 19. század közepi, Petőfi korában való újrahasznosítására irányult, ez azt mutatja, hogy vannak bizonyos népi igények,a melyek a nagy egyházi, normatív folyamatok alatt búvópatakszerűen tovább élnek, minket, néprajzosokat ezek érdekelnek.”

Petőfi Sándor magyar költő kétszáz éve született. Az emlékév kapcsán számos rendezvény, programsorozat valósult már meg Vajdaságban, szobrokat is állítottak, valamint Petőfit ábrázoló bélyeget bocsátott ki a Szerbiai Posta.

Baranyi Dolores, kulturális referens, VM4K: „Petőfi 200 emlékév kapcsán rengeteg rendezvényben vehettünk részt szervezőként és nagyon sok izgalmas projektben lehetett részünk. Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, hogy mi is ünnepelhetjük Petőfit, itt, Vajdaságban és hogy ilyen széles körű és színes programsorozat keretében tudjuk az ő költői nagyságát méltatni.”

Az előadások pénteken tíz órától kezdődnek a VM4K épületében. A rendezvény a Mozdulj! Petőfi! programsorozat része. November elején pedig Újvidéken, a szerb Maticában rendeznek újabb programot a Petőfi-emlékév kapcsán.

Bárth Dániel
Baranyi Dolores
VM4K

Most

18:59

Család, mindenki bástyája

A párok több mint felének csak egy gyermeke van és ezen változtatni kell - jelentette ki Darija Kisić Vranjéban, a Család, mindenki bástyája elnevezésű projekt eredményeinek bemutatásán.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.

Az egekbe szökött a malachús ára

Élősúlyban öt-hatszáz dinár, a hentesüzletekben a felpucolt malachús kilogrammja 900, de helyenként akár már az ezer dinárt is elkérik érte.