Ugrás a tartalomra

Oldtimert vezetni élvezet!

2023.04.02
14:16
2023.11.02
08:52
Forrás
Pannon RTV
Idénynyitó találkozót szerveztek Zentán az oldtimerek vajdasági szerelmesei. Ezúttal mintegy 100 veterán járművet csodálhatott meg a nagyközönség.

Együtemű traktorok, motorkerékpárok és a régmúlt idők jellegzetes autóinak sokaságát csodálhatták meg mindazok, akik kilátogattak a zentai központi parkba. A veterán autókat felvonultató találkozóknak már sokadik alkalommal résztevevője az adai Csúzdi István 1975-ös évjáratú Ladájával.

„Az oldtimer autóknak van egy érdekes varázsuk. Visszaidézik azt az időt, amikor még az emberek úgy gondolták, hogy ettől az autótól jobbat nem lehet csinálni. Az idő előrehaladtával korszerűsítődött az autógyártás, és ebből adódóan ma már elektronikus, műanyag autókat gyártanak.”

Az óbecsei Német József a Zastava 750–esek, a Fityók szerelmese. A mostani eseményre is egy szemet gyönyörködtető darabbal érkezett.

„Ebből én megcsináltam 200 darabot, és az mindenfele van, Románia, Magyarország, Belgrád, Újvidék. Három nap alatt eladtam mindig őket, amikor készen voltak az autók. Ezt a 850-es meg olyan helyen találtam, ez gyári, gyári minden rajta.”

Az Óbecse–Törökbecse Oldtimer Klub már hagyományosan minden évben megszervezi idénynyitó találkozóját, amelynek idén Zenta adott otthont. A mostani eseményre közel 300-an érkeztek, 100 veterán járművet állítottak ki.

Szilágyi Attila, elnök, Óbecse–Törökbecse Oldtimerklub: „A következő a tervek szerint május 28-án lesz, a tradicionális Becse-Törökbecse találkozó. Mileševón kezdünk a Traktormúzeumban, Törökbecse központ, utána Becsén a Sportközpont előtt lesz még tuning-styling, ami újdonság. Július 2-án az Ada Napokon szervezzük az adai találkozót.”

Mindemellett az idén Nagykikindán is szerveznek majd veterán autók találkozóját. Az évzárót pedig szeptember 10-én tartják egy mini parasztolimpiával egybekötve, a már sokak számára ismert adahatári találkozó keretében.

Zenta
oldtimer
idénynyitó

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.