Ugrás a tartalomra

Római kori hajóroncsokat találtak Alexandriánál

2017.12.23
13:09
2023.11.02
09:10
Forrás
National Geographic Magyarország
2018-ban is folytatják a feltárást.

Három római kori hajó roncsát találták meg a régészek Egyiptom partjainál. A szenzációs leletre Alexandria közelében bukkantak rá. A több mint kétezer éves roncsokat egyiptomi régészek találták meg, együttműködve a víz alatti régészet európai intézetének szakembereivel - jelentette be Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője. A régészek rábukkantak egy fáraókori Ozirisz istennek felajánlott áldozati vitorlás maradványaira is Alexandria kikötőjének keleti részén. A hajóroncsok közelében találtak egy kristály mellszobrot és három arany pénzérmét, utóbbiak Augustus római császár uralkodása idején készültek. Oszama al-Nahasz, a víz alatti régészeti osztály vezetője elmondta, hogy Alexandria keleti kikötőjének mélye még sok feltáratlan kincset rejt, és bizonyítékokat találtak egy negyedik római kori hajóroncs létére is, amelyet a 2018-as régészeti szezonban fognak feltárni.

hajóroncsok
Alexandria
Egyiptom

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.