Ugrás a tartalomra

Sakktivity hetedszer is

2021.10.09
13:33
2021.10.09
16:22
Forrás
Pannon RTV
Nyolc csapat mérte össze tudását sakkhoz kötődő ügyességi versenyekben Szabadkán az Aragóniai Beatrix Sakk Klub szervezésében. Idén a Majsai Úti Általános Iskola adott otthont a Sakktivitynek, amely egy világméretű sakknépszerűsítő rendezvény része.

A nyolcasok jegyében zajlott az idei Sakktivity. Nyolc versenycsapat, köztük hét vajdasági és egy magyarországi vett részt, mindegyik csapat nyolctagú, a nyolcadik versenyző mindegyik csapatban a sztárvendég, azaz a sztárkapitány volt. Nyolc fordulóban nyolc feladatot kellett a versenycsapatoknak megoldaniuk.

A versenyszámok előtt Szalma Andrea bemelegítő showja következett.

A rendezvényt a Világsakkfesztivál keretében rendezték, immáron hetedik alkalommal. A Sakktivity egy játékos sakkvetélkedő, ahol a sakktudásra és a sakk szabályaira épülő játékokat szerveznek.

Agárdi Gábor műsorvezető: „A logikát és a gyors reakciót mindenképpen segíti, én annak idején megboldogult nagyapáimmal sakkoztam, de ahogy lenni szokott, általában úgy van, hogy a nagyszülők engedik nyerni a gyerekeket, az én nagyapáim nem engedtek nyerni, úgyhogy én kiskoromban nem nyertem annyit, amikor sakkoztunk, de a szeretete a játéknak megmaradt annak ellenére.”

A csapatokban 11-15 éves gyerekek versenyeztek Szabadkáról, Tornyosról, Hajdújárásról, Magyarkanizsáról, Palicsról, Ludasról, Óbecséről és a magyarországi Tompáról.

Szőke Nikoletta, Tompa: „Először vagyok itt, nagyon jól érzem magam itt, és örülök, hogy itt lehetek.”

Kiss Renátó, Szabadka: „Szerintem ebben az évben próbáltam először, mert engem annyira nem érdekelt a sakk, de tegnap gyakoroltam, a barátommal sokat gyakoroltam.”

 

A sztárvendégeket mindig a jelentkező csapatok javasolják. Idén köztük volt a Magyar Szó újságírója, Lackó Varjú Sára, Cirok Szabó István költő, Magyar Zsófia színésznő, Fremond Árpád, a VMSZ politikusa, Csíkos Dániel televíziós műsorvezető, Pesti Attila építész, valamint Molnár Lajkó Anett, a Pannon RTV rádiós műsorvezetője és Stettner Zoltán videó blogger.

Molnár Lajkó Anett rádiós műsorvezető, Magyarkanizsa csapatkapitánya: „Lehet, hogy egy kicsit riadtak itt még az elején, de egyébként meg nagyon okos gyerekek. Tisztában vannak a sakk szabályaival, a játékszabályokkal, a Sakktivity szabályaival, tisztában vannak, nagyon kenik, vágják.”

Stettner Zoltán vlogger, Szabadka csapatkapitánya: „Én nagyon nagy társasjátékos vagyok, és ez a társasjátékos szenvedély a sakkból indult, édesapámmal, amikor ilyen 5-6 éves voltam, akkor kezdtünk el sakkozni.”

A sakk által játékosan tudnak tanulni és új ismeretekhez jutni a gyerekek - mondta köszöntőjében Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke: „Köztudott, hogy az egyik legősibb agytorna, agytréner éppen a sakk, amely képesség- és személyiségfejlesztő, és memóriafejlesztő is.”

A Sakktivity az egyetlen rendezvény, amely mind a hét évben, amióta a Világsakkfesztivál létezik, mint külső helyszín, jelen van és képviseli Szerbiát - mondta Rózsa Zsombor főszervező, a játék szellemi atyja.

„Ez egy egyedülálló sakkos rendezvény, mert még arra nincs példa, hogy a sakkot játékos vetélkedő formájában földolgozták volna.”

Az idei rendezvényt is a magyar kormány és a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Sakktivity
Szabadka
sakk
verseny
Majsai Úti Általános Iskola
Jerasz Anikó
Rózsa Zsombor
Molnár Lajkó Anett
Agárdi Gábor

Most

18:13, Frissítve: 18:20

Ronaldo 1200. mérkőzése

Cristiano Ronaldo a futballtörténelem első férfi mezőnyjátékosaként 1200. mérkőzését játszotta péntek este, amikor pályára lépett szaúdi csapata, az al-Naszr bajnokiján az al-Rijád ellen - írta szombaton az IFFHS.
17:48, Frissítve: 17:59

Ónos eső, csúszós utak

Ónos esőre figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Jelentésük szerint Szerbia északi és nyugati részén fordulhat elő vasárnap vegyes formájú csapadék.

Népszerű

Elhunyt Guba Éva, a Pannon RTV újságírója

Kollégánk hosszabb ideig tartó betegség után ma hunyt el - tudatta szerkesztőségünkkel családja. Guba Éva 2020 óta volt a Pannon RTV munkatársa, mint Tisza-menti tudósító.

Itt a disznótorok ideje - Megéri-e böllért fogadni?

A hideg idő beköszöntével elérkezett a disznótorok ideje. Legalábbis ott, ahol még éltetik ezt a hagyományt. Ma már a falvakban is egyre kevesebben döntenek a disznóvágás mellett, aminek több oka is van.