Ugrás a tartalomra

A szabadság benned van

2018.08.25
10:03
2018.08.25
16:49
A pancsovai Ifjúsági Otthon szervezésében negyedik alkalommal tartják meg a háromnapos FreeDom Art Fesztivált, amelyre több országból is érkeznek fellépők.

A Pro Rock Angel újvidéki együttes koncertjével zárult a fesztivál első napja. A rendezvény Pancsova város támogatásával és védnöksége alatt valósul meg.

A szabadság benned van - hirdeti a fesztivál plakátja. Különböző művészeti ágakban mintegy 20 programon keresztül igyekszik bemutatni a szabadság fogalmának sokféleségét a több korosztályt vonzó rendezvény. A fesztivál nyitányaként az Ifjúsági Otthon képzőművészeti csoportjának a plakátterv alapján készült festményét tekinthették meg az érdeklődők.

Zoran Deranić, festőművész, az Ifjúsági Otthon képzőművészeti csoportjának vezetője: „A fiataloknak adtunk lehetőséget először, mint kivitelezőknek. Őket már várják az elkészített falak, ahova már az ő  alkotásaik kerülnek, ahogyan kell. Ez egy kis bevezető volt.”

A kidolgozásban ifjú, még tanuló, leendő művészek vettek részt, köztük Igor Gardinovački, a képzőművészeti egyetem hallgatója.

Igor Gardinovački, egyetemi hallgató: „Mint kivitelező, mint munkatárs vettem ebben részt. Ilyenkor mindig rögtönözni is kell, úgyhogy ötletekkel is hozzájárultunk a többiek nevében is.”

Aleksandar Stojković fotóművész szeretett témája a zene. A kiállításon rockkoncerteken készült 50 képe tárul az érdeklődők elé.

Aleksandar Stojković, fotóművész: „Ez egy próbálkozás, hogy érzelmekkel az arckifejezéseken és a mozdulatokon keresztül mutassuk be szemlélőnek a rock and rollt. Egyes művészek a fényre, míg mások a tömegre összpontosítanak. A rock and roll-ban elsősorban az erőt szeretem.”

Marija Jević, az Ifjúsági Otthon igazgatónője kifejezte elégedettségét, hogy ez a FreeDom Art Fesztivál hozzájárul a szabadság megélésének szerteágazó kifejezéséhez: „A FreeDom Art Fesztivál ötletének alapja, hogy különböző programok összesítésével egységes esemény jöjjön létre, azzal a céllal, hogy hirdesse a művészeti kifejezés szabadságát és az általános emberi értékeket. Az a szándékunk, hogy a nézőben felkeltsük az érdeklődést, hogyan harcoljon ezekért.”

A rockzene, mint művészet és mint a szabadság jelképe volt a témája az esti beszélgetésnek. A múlt század 70-es és 80-as éveinek két közismert zenésze, Srđan Gile Gojković és Zdenko Kolar, valamint Ivan Ivačković publicista fejtették ki meglátásukat Vule Žurić író kérdéseire válaszolva.

Pancsova
FreeDom Art Fesztivál

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.