Ugrás a tartalomra

Száz család jut tűzifához a PerSu marketek jóvoltából

2018.11.05
11:13
2018.11.05
11:19
Forrás
Pannon RTV
Sikeresen zárult a PerSu marketek "Topli dinar" jótékonysági akciója.

A PerSu kiskereskedelmi lánc minden október 1-je és 31-e közötti vásárlás esetén egy dinárt adományozott a rászorulóknak. Az akció során több mint egy millió dinárt sikerült összegyűjtenie a cégnek, amelyből 100 rászoruló családot támogatnak, Vajdaság 80 olyan településén, ahol  a PerSu cégnek van kiskereskedése.

A tűzifa szétosztását november elsején kezdte meg a cég, hogy a családok már felkészülten várhassák a hideg, őszi napokat.

A PerSu jótékonysági akcióját a vásárlók és a cég üzleti partnerei is támogatták. Az idei évben az akcióhoz a következő cégek csatlakoztak: Štark, Pepsi, Eurobriket, Moravka és a Victoria Oil.

A jótékonysági akció nem valósulhatott volna meg a szociális munkaközpontok nélkül, amelyek minden településen segítettek kiválasztani azokat a nagycsaládokat, akiknek a legnagyobb szükségük volt a tűzifára.

A PerSu cég ezúton is köszöni a vásárlóinak és üzleti partnereinek, hogy lehetővé tették a "Topli dinar" jótékonysági akciót megvalósítását, ezáltal pedig  segítettek abban, hogy minden család melegben legyen a hideg téli napokon.

PerSu

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.