Ugrás a tartalomra

Szombaton tartják az első Borfutamot Palicson

2017.09.21
16:19
2017.10.04
12:40
Forrás
Pannon RTV
Szombaton először szervezik meg a Borfutamot Palicson. A szervezők Szerbia-szerte kerestek megfelelő helyszínt az eseményre, végül választásuk Palicsra esett szépsége és gazdag borkínálata miatt.

A résztvevők két távon is futhatnak. A felkészültebbek a félmaratonon, a többiek a 6 kilométeres élményfutamon tehetik magukat próbára. Az esemény érdekessége, hogy a frissítő pontokon a résztvevők palicsi borokat kóstolhatnak, és akár jelmezben is futhatnak. Várhatóan szombatra a nap is kisüt.

Az első palicsi borfutam résztvevői a Vigadó elöl indulnak, és innen futnak végig a palicsi borvidék legszebb tájain. A Borfutam és az Élményfutam útvonala a palicsi borászatok szőlőskertjei között vezet, miközben mindkét verseny különlegessége a boros frissítő állomások és a karneváli hangulat.

A palicsi borfutam hosszabb távja 21,1 kilométer, és áthalad a palicsi tó és környéke festői szépségű tájain, borászatain, pincészetein és érkezik el a Zvonko Bogdan pincészethez is.

A bormaraton egy rendezvény mindazoknak, akik szeretik a természetet, a jó borokat és étkeket, a futást, a testmozgást, de mindenekelőtt – a jó szórakozást. Az esemény különlegessége, hogy a versenyzők akár jelmezben is futhatnak, és a frissítő állomásokon bort kóstolhatnak, akár például a Majkin Salašon is.

A Borfutam ötlete külföldről származik. Ezeken a sporteseményeken nem csak futhatnak a résztvevők, de a verseny közben borokat is kóstolhatnak. Palicson öt helyi borászat kapcsolódott be a rendezvénybe.

Csaknem ezer ember nevezett már a be a Bormaratonra. Sebastian Ludaić, sportigazgató, Palicsi Borfutam: „Az első borvidéki Borfélmaraton Palicson szombaton, szeptember 23-án fél 11-kor kezdődik. Két verseny lesz. 10 óra 30 perckor a félmaraton rajtol, 11 óra körül pedig az élményfutam 6 kilométeres távja. A nagy futamban 300 résztvevőt várunk, a kis futamban 6 kilométeren körülbelül 600 nevezőnk van.”

Jelena Inđić Kulašević, a szervezőbizottság tagja elmondta, több mint 30 borfutam van világszerte, a legismertebb a francia médoc-i, innen jött az ötlet. A társszervező Palics Park Kft. marketing menedzsere, Sanja Prijić pedig azt hangsúlyozta, hogy mennyire fontosak az effajta rendezvények Palics idegenforgalmi fejlődését tekintve.

Az eseményt számos kísérőrendezvény is színesíti. A bortúrák és a borkóstoló mellett a Vigadó teraszán ingyenes koncertek lesznek 13 és 19 óra között.

Az első palicsi Bormaratont Rasim Ljaljić idegenforgalmi miniszter nyitja meg.

borfutam
bormaraton
Zvonko Bogdan borászat
Majkin salas

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.