Ugrás a tartalomra

Téli játszóház Magyarkanizsán

2024.01.09
12:44
2024.01.09
15:51
Forrás
Pannon RTV
Több mint 90 gyerek részvételével zajlik a Téli játszóház Magyarkanizsán, a helyi József Attila Könyvtár szervezésében. A kisiskolásokra készségfejlesztő, bábjátszó és kézműves foglalkozások sora vár a héten.

Az év elején mindig megtelik kisiskolásokkal a magyarkanizsai József Attila Könyvtár, hiszen ebben az időszakban szervezik meg a Téli játszóházat, ahol számtalan izgalmas program vár a gyerekekre.

Pálinkás Emili, Magyarkanizsa: „Most kézműveskedünk és homokkal dolgozunk.
- Mit kell elkészíteni, mi a feladat most?
- Kaptunk egy állatos képet, amit kifestünk, amit pedig üresen hagyunk azt homokkal beszórjuk.”

A foglalkozások minden évben egy adott téma köré épülnek, idén sincs ez másképp.

Palotás Alíz, Magyarkanizsa: „A Föld a téma az idén, bábjátékkal, csinálunk egy műsort is és a Földhöz kapcsolódóan vannak foglalkozások. Kézműveskedünk most éppen, filmet nézünk.”

A Téli játszóházat már több mint 30 éve rendszeresen megszervezik, a gyerekek pedig minden évben szívesen töltik itt a délelőttjeiket a téli szünet utolsó hetében.

Vörös Anna, könyvtáros,, Magyarkanizsa: „Úgy gondoltuk, hogy a könyvtár megfelelő helyszín arra, hogy tartalmasan eltöltsék a szünidőt. Milyen tartalommal töltik el? Minden évben tematikus foglalkozások vannak, az idei évben a Föld a téma, tehát azok a foglalkozások, játékok, beszélgetések, csapatépítő foglalkozások, amelyek itt vannak 9-én, 10-én, 11-én, 12-én, ezek valamilyen formában mind kötődnek a Földhöz.”

A foglalkozások tehát péntekig tartanak, amihez bárki csatlakozhat még az elkövetkező napokban.

Magyarkanizsa
Téli játszóház
József Attila Könyvtár

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.