Ugrás a tartalomra

Temérdek remekművet alkottak a táborozók Topolyán

2019.07.06
15:56
2024.03.19
08:47
Forrás
Pannon RTV
Kiállítással zárult szombaton a VI. Kézműves Tábor Topolyán. A kézműves foglalkozások mellett pedig nem volt hiány jókedvből és dalolásból sem.

CD-ből polip, műanyag pohárból katicabogár. Ilyen ás ehhez hasonló dísztárgyak, játékok készültek a Kézműves Táborban.

A szülők szombaton egy kiállításon tekinthették meg, hogy mi mindent alkottak a gyerekek egy hét alatt.

Rind Johanna: „Csináltunk katicát, rákot, egy szép szívecskés virágot. Méhecskét, oroszlánt, mókuskát, és késztettünk egy dinoszaurusz sapit.”

Fekete Zsófi:
„- Az tetszett a legjobban amikor csináltuk, ragasztottuk magunkat.
- Azt hogy csináltátok?
- Kaptunk egy nagy tölcsér alakú papírt, rá kellett ragasztani a fejet, a kezet, a sapit, a hajat meg a lábat és a cipőt.”

Kopilovity Tiffany:
„- Táncoltunk meg kézműveskedtünk.
- Mi tetszett a legjobban, melyik volt a kedvenced?
- A szemüveg, a lepkés szemüveg.”

A tábor témája a szivárvány és annak színei voltak. Budai Sinkovics Margit, szervező: „Minden nap egy színt választottunk ki, a szivárvány színeiből. Első nap tehát piros színnel dolgoztunk, második nap narancssárgával, sárgával és így tovább. Készültek itt különböző dísztárgyak, játékokat is készítettünk, amivel a gyerekek a két munka közötti szünetet kitöltötték.”

Az egyhetes táborban több mint 40 hat és tizenegy év közötti gyermek vett részt.

Topolya
kézműves tábor

Kapcsolódó tartalmak

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.