Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Titokzatos profiltörlések a Facebookon

2019-06-20
16:57
2019-06-20
17:51
Forrás
Pannon RTV
Több ezer magyar felhasználó profilját törölte a napokban a Facebook. A titokzatos fióktörlés a vajdasági embereket is érintette.

Stábunknak több olyan személlyel is sikerült beszélnie, akiknek szintén megszűnt a profiljuk. Hogy ez ideiglenes dolog-e, vagy sem, azt egyelőre senki sem tudja.

Szarvák István napi szinten használta a Facebookot, legalábbis eddig. Hétfő óta ugyanis nem tud bejelentkezni. Profilját bármiféle előzetes figyelmeztetés nélkül törölték. A padéi fiatalember értetlenül áll az eset előtt: „Hétfőn délután cseteltem az egyik ismerősömmel, és egyszer csak kiírta a Messenger, hogy jelentkezzek be újra, beírtam a felhasználónevet és a jelszót, de kiírta, hogy le van tiltva a fiókom. A barátnőm itt volt mellettem, és megnézte az ő profilján az én Facebook-oldalamat, de eltűnt, semmi sem volt elérhető belőle.”

A palicsi Zvezdana Stipančević sem úszta meg a profiltörlést. Nemcsak a Facebookja, hanem a Messengere és az Instagramja is törlődött. Azóta másik profilt készített, azonban érdekes módon a két profilt összeköti a rendszer. Az új profilon a sarokban megjelenik a régi profilképe is, de belépni abba már nem tud. Leginkább a régi emlékeket sajnálja, hogy elvesztek: „Legjobban a fiatalkori képeket sajnálom, amit egy zárt részen tartottam, nem voltak publikusak, de nekem nagyon közeli emlékek voltak, szívhez szólók. Édesapámmal a közös képek, aki már elhunyt, és a barátnőmmel a közös képek, aki szintúgy tavaly elhunyt. Ezek nekem fontosak voltak, mert emlék mégis, sosem gondoltam, hogy elveszik a profilomat és törlődik.”

Bödő Róbert neve sokak számára ismerős lehet a Pannon Rádióból. A lemezlovas hétvégente Dj Noyz néven a diszkókat járja. Robi Facebook oldalán vette észre, hogy jócskán csökkent a követők száma. Később többen is új profilról írtak neki, hogy a régi fiókjuk megszűnt.

Bödő Róbert, lemezlovas, műsorvezető, Pannon Rádió: „Egyik pillanatról a másikra történt az egész, este lefeküdtem, több mint 9000 lájkom volt a Facebookon, és reggel mikor felébredtem körülbelül ötvennel volt kevesebb. Nem is emlékeztem igazából, hogy nyolcezer-kilencszázötven valamennyi volt és nem kilencezer-tizenvalamennyi. Azon a napon felmentem félóránként a Facebookra és folyamatosan csökkent, csökkent és csökkent, és azt vettem észre a nap végére, 24 óra alatt lecsökkent több mint százzal a lájkok száma a Dj Noyz profilomon, a zenei oldalamon.”

Koza Andor programozóként dolgozik, az elmúlt napokban ő is szembesült a problémával, elmondta, már korábban is előfordult, hogy profilokat vagy oldalakat törölt a Facebook. Azonban ezt csak olyan esetben tette, ha nem rendeltetésszerűen használták, ilyen volt például, ha valaki privát profillal hirdetett egy vállalkozást: „Azt tudjuk, hogy a Facebook elindított már egy ideje egy kampányt, megpróbálták a fake, az álprofilokat törölni. Ez azért van, mert rengeteg álprofilt hoztak létre, hogy különböző dolgokat kommenteljenek, vagy próbálják a közvéleményt valamilyen irányba elmozdítani. Ezek iránt indított a Facebook hadjáratot, és úgy néz ki valami hiba csúszott a gépezetbe, és olyan profilok is törlődtek, amik nem álprofilok, hanem rendesen használt profilok.”

Pontos adatok egyelőre nincsenek arra vonatkozóan, hogy hány felhasználó veszíthette el a fiókját, a népszerű oldalak lájkszámai alapján azonban elég sok embert érinthet a probléma.

Facebook
profil
Bödő Róbert

Most

09:05, Frissítve: 10:16

Falunapot ünnepeltek Magyarcsernyén

Horgász- és főzőversennyel, művelődési műsorral, koncertekkel ünnepelték több napon át a falunapot Magyarcsernyén. A házigazdák gazdag programmal várták a helyieket és a vendégeket.

Népszerű