Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Idei Sándor

Ünnepi díszbe öltözött Székelykeve karácsonyfája

2021.11.28
17:23
2021.11.28
17:30
Forrás
Pannon RTV
Az adventi időszakot Székelykevén a karácsonyi készülődés és az ünnepre való hangolódás tölti ki.

A helyiek szombaton már a kis közösség karácsonyfáját is feldíszítették, hiszen azt vallják, a karácsonyfa, az égő gyertyák és a mézeskalács illata mindenki számára szebbé varázsolja ezt az időszakot.

Pannon RTV/Idei Sándor

Székelykevén, a hagyományokhoz híven, a falu karácsonyfáját advent első hétvégéjén öltöztették ünnepi díszbe.

Pirkov Emma: „Nagyon örülök, hogy az idén is sikerült megszervezni ezt az eseményt, mert ez már minden évben hagyományos lett itt nálunk, Székelykevén. Úgy volt, hogy én Szabadkán járok egyetemre, úgy volt, hogy az idén nem is leszek itthon sajnos, de tegnap a hat óra út megtette a magáét, de nagyon örülök, hogy sikerült most is itt lenni, összegyűltünk a barátokkal, barátnőkkel, úgyhogy remélem, hogy ez a nap is emlékezetes és szép nap lesz számunkra.”

Pannon RTV/Idei Sándor

A rendezvény célja, hogy együtt ünnepeljünk, közösen készüljünk, hiszen az advent a felkészülés időszaka - mondta Kovács Mária.

„Nagy öröm számunkra, hogy tizedik alkalommal sikerült megszervezni a karácsonyfa-díszítést, még nagyobb öröm, hogy a gyerekeknek sikerült nagy-nagy örömet szerezni, mivel a díszítésben ők is részt vehetnek, úgyhogy már érezhetik, hogy közeledik a karácsony, szóval ez a nap összehozza a falu apraját, nagyját és egészében egy örömteli idő, pillanat, délelőtt, társalgás, szórakozás zajlik le.”

Idén a fenyőfa jó szándékú személyek jóvoltából került a központba, amelyen a nap végére felgyúltak a karácsonyi fények.

Székelykeve
karácsonyfa
advent

Most

22:34

Európában sokan szeretnének űrhajósok lenni

Csaknem 23 600-an jelentkeztek űrhajósnak az Európai Űrügynökség (ESA) felhívására, közülük 1391 jelentkező jutott át az első pályázati fordulón - közölte a párizsi központú nemzetközi kormányközi szervezet.
21:12

Sok a temetés, gond van a koporsóellátással

Nőtt a kereslet és csökkent az ellátás üteme – sok mindenre igaz ez az elmúlt időszakban, és így van ez a temetkezéseknél is. Vajdaságban a temetkezési vállalkozásoknak jóval előre kell tervezniük, nehogy koporsó nélkül maradjanak.
19:46, Frissítve: 19:56

Kézilabda Eb: Nem sikerült a továbbjutás

Igazi parázs mérkőzést játszott a magyar és az izlandi kézilabda válogatott. Az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában Magyarország legjobbjai egy góllal (30:31) kikaptak északi ellenfelüktől.

Népszerű

Egész pontosan kik igényelhetik a 100 eurót?

A 100 eurós támogatásra jogosult legfiatalabb polgárok azok, akik 2022. január 13-án, vagyis ma töltik be a 16. életévüket, a legidősebbek pedig azok, akik január 14-én töltik be a 30. életévüket.

Kombinált oktatás hétfőtől?

Hétfőn visszatérnek az iskolapadba a vajdasági általános iskolások – így határozott a járványhelyzetet követő tanügyi csapat.