Ugrás a tartalomra

Ünnepi hangversenyt adtak a zentai zeneiskola diákjai

2017.12.19
09:09
2024.03.19
08:52
Forrás
Pannon RTV
Nagyközönség előtt mutatták be a zenedés növendékek, hogy mit tanultak az elmúlt félévben.

Cselló, klarinét, zongora hangja töltötte be a zentai színháztermet hétfő este. A Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola növendéket adtak koncertet. Ez persze nem szokatlan dolog az intézményben, ezúttal azonban bárki meghallgathatta azt, hogy mit is tanultak a diákok az elmúlt félévben.     

Az esten felléptek az óvodás és az előkészítős diákok is. Ők egy-egy éneket adtak elő. Ezt követően a hangszeres produkciók következtek. Ivković Vivien, cselló: „Hét éve járok már zeneiskolába, én erre is szeretnék továbbmenni, mert szeretem a hangszereknek a hangját, főleg a csellónak a hangját.”

Krizsán Ádám, klarinét: „Azért szeretek zeneiskolába járni, mert kicsit felold, nyugtat, és jó.”

A tanárok úgy vélik, hogy a gyermekek zenei képzése nemcsak egy plusz tudást ad nekik, hanem a személyiségfejlődésükhöz is nagyban hozzájárul.

Kaszás Éva, gordonkatanár: „Fejleszti a memóriakészségüket, fejleszti a kiállásukat, meg tudják magukat bátrabban mutatni a közönség előtt. Ez mindenféleképpen jó hatással van a későbbi időszakban a tanulásukra is. Mi mindenféleképpen azt ajánljuk, hogy minél előbb kezdjék el a zeneiskolát.”

Ilyen nagyszabású koncertje legközelebb tavasszal lesz a zeneiskolának. Kisebb koncerteket addig is szerveznek majd. 

Stevan Mokranjac Alapfokú Zeneiskola
Zenta
koncert
karácsony

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.