Ugrás a tartalomra

Vidám Petőfi napok az újvidéki művelődési központban

2018.11.19
20:43
2024.03.19
08:43
Forrás
Pannon RTV
Egész hetes programsorozattal tekint vissza az évre az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ tagsága. Összegzik a kitűzött célokat és az elért eredményeket.

Az ünnepet a hagyományhoz híven a Mimóza kézimunka csoport kezdte meg egy rendhagyó órával, amelyen mindenekelőtt köszöntötték az Erzsébeteket.

Az előző évektől eltérően az idén egy műhelymunkát rendeztek, amelyre meghívtak más csoportokat is. A barátkozás mindenki számára fontos. Kalapáti Erzsébet, Újvidék: „Nagyon jól érezzük magunkat, viccelődünk, nevetünk, ma például még Erzsébet is van, ezért ünnepeltünk, hoztunk egy kis kalácsot, sósat, édeset, kávét, szörpöt és vidámak vagyunk.”

A művelődéi központ már nem csak a telepi, hanem az egész újvidéki magyarság társalgóhelye lett – véli Túró Matild, csoporttag: „Nagyon fontos, mert amerre fordul, sehol nem tud magyarul megszólalni. Itt legalább magyarul, még az unokák is szeretnek, mert magyarul beszélgetnek.”

A Petőfi napok hagyományos rendezvény a művelődési központban. Ekkor minden szakcsoport bemutatja az egész évi munkájának a gyümölcsét. Monoki Júlia, csoportvezető, Mimóza kézimunkacsoport, Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ, Újvidék: „Szeretjük megünnepelni, sőt nagyon is jó, mert összejön a társaság, az is eljön, aki ritkán jár a Petőfibe, és annak örülünk.”

Ladišić Melinda, a Művelődési Központ elnöke szerint a tagság összetartó és célratörő: „Külön év végi műsorunk nincs, és ezek a Petőfi napok adnak alkalmat arra, hogy összegezzünk.”

A vasárnapig tartó programsorozatban a legkisebbeknek bábelőadással kedveskednek, a táncos lábúak pedig szombaton, a Katalin bálban szórakozhatnak.

Újvidék
Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ
Petőfi Napok
Ladisity Melinda

Kapcsolódó tartalmak

Most

19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 17:27

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.