Vikunya- és alpakacsikó született a Szegedi Vadasparkban

A vikunya kifejezetten ritka faj, Szegeden a fajmentő tenyészprogram keretében tartják, így természetvédelmi jelentősége is van a csapat gyarapodásának.

A tevefélék Észak-Amerikában fejlődtek ki, onnan terjedtek el az Óvilágban és Dél-Amerikában - pont az eredeti elterjedési területükön nem maradtak fenn ma is élő fajai. Valamennyi teveféle közös jellemzője, hogy rendkívül jól tűrik a szárazságot, hosszú ideig képesek víz nélkül is életben maradni, a legsilányabb takarmányon is elélnek, és kiváló minőségű szőrüknek köszönhetően a szélsőséges hideget és meleget egyaránt jól viselik.

A puszta rokonságon túl az alpaka és a vikunya között leszármazási kapcsolat is fennáll. Sokáig úgy vélték, hogy az alpakák ősei ugyanúgy a vad guanakók (Lama guanicoe), mint a lámákéi (Lama glama). A genetikai vizsgálatok azonban megerősítették azt a hipotézis, hogy valójában a vikunyák az alpakák ősei. A mai Peru területén élő őslakosok mintegy háromezer éve háziasíthatták elsősorban értékes szőréért.

A vikunya az Andok 3500-5500 méter magasságban elterülő füves, kavicsos területeinek lakója. Állandó territoriális, családi közösségben él, a kisebb 5-15 nőstényből álló csoportokat egy hím vezeti, a magányos csődörök pedig agglegénycsapatokba verődnek.

A vikunyát a Dél-Amerikát meghódító európaiak csaknem kipusztították. A fokozott védelemnek köszönhetően megmenekült az eltűnéstől, a múlt század hatvanas éveiben mindössze 10 ezer egyedre csökkent egyedszámuk ma már meghaladja a 350 ezret.

Az alpaka gyapja igen jó minőségű, finom, meleg, a legtöbbet belőle Peruban termelik. Az alpakát kétévente nyírják, egyszerre 2,5-3 kilogramm gyapjút ad. Dél-Amerikában húsát, bőrét és tejét is hasznosítják, de egyre kedveltebb háziállattá válik Észak-Amerikában és Európában viszonylag egyszerű tartása miatt. Ehhez hozzájárul, hogy közeli rokonánál, a lámánál kisebb és kevésbé agresszív, sőt, némelyik kifejezetten barátságossá válhat gondozójával.