Ugrás a tartalomra

Visszatért a vadonba az új-zélandi takahe

2023.08.30
19:01
Forrás
greendex.hu
A takahe már 1847-ben is ritkának számított, majd miután az új-zélandi őslakosok is arról számoltak be, hogy régen ugyan gyakran látták, de már ritkán találkoznak vele, ritka fajként könyvelték el.

Hosszú időn keresztül nem látták, míg végül nyilvánították. 1948-ban egy expedíció egy kisebb fészkelő kolóniára bukkant. A tó környékét, ahol a madarak élnek, védett területté nyilvánították, azóta egy-egy pár évente egy-két fiókát költ ki. A fajmegőrzési programban a madarakat etették és mesterségesen megtermékenyített tojásokkal gyorsították az egyedszám növekedését. A takahéra leselkedő legnagyobb veszélytől, az invazív ragadozóktól is próbáltak megszabadulni.

A takahe röpképtelen, Új-Zélandon pedig nem akadt természetes ellensége, míg az európaiak be nem hozták a patkányokat, a macskákat és a kistestű ragadozókat. Az ország környezetvédelmi tervei szerint a szigetekről 2050-ig teljesen kipusztítják majd a patkányokat, az oposszumokat és a hermelineket, amelyek a legnagyobb károkat okozzák az őshonos fajok között.

madár
Új-Zéland

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.