Ugrás a tartalomra

WHO: A világ gyermeklakosságának több mint 90 százaléka szennyezett levegőt szív minden nap

2018.10.29
18:41
Forrás
MTI
A nagyfokú légszennyezettségnek kitett gyerekeknél idősebb korban fokozottabb lehet a kockázata az olyan krónikus betegségek kialakulásának, mint a szív- és érrendszeri betegségek.

A világ gyermeklakosságának nagyjából 93 százaléka szív minden nap az egészségére és a fejlődésére is komoly kockázatot jelentő szennyezett levegőt - figyelmeztet legfrissebb jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely szerint 2016-ban körülbelül 600 ezer 15 éven aluli gyermek halálát okozták a légszennyezettségből eredő akut alsó légúti fertőzések.
A tanulmány a kültéri és háztartásbeli levegőszennyezettség gyermekegészségére gyakorolt hatását vizsgálta, különös tekintettel az alacsony és közepes jövedelmű országok gyermeklakosságára - olvasható a világszervezet honlapján.

Az eredményeket a WHO által első ízben megrendezett Global Conference on Air Pollution and Health (Globális konferencia a légszennyezettségről és egészségről) elnevezésű, kedden kezdődő genfi találkozóhoz kapcsolódva ismertették.

A tanulmány kulcsmegállapításai közé tartozik, hogy a világon élő 15 éven aluli gyerekek 93 százaléka szív olyan levegőt, amely meghaladja a WHO levegőminőségi irányelveit a - 2,5 mikron részecskeátmérőjű - szálló por határértékére vonatkozóan.

A világ alacsony és közepes jövedelmű országaiban az öt éven aluli gyerekek 98 százaléka, míg a magas jövedelmű országokban az 52 százaléka van kitéve a határérték feletti szálló por mennyiségnek. A mutatók szerint majdnem minden tizedik öt éven aluli gyermek haláláért a légszennyezettség a felelős világszerte.  

A tanulmány szerint a szennyezett levegőnek kitett várandós nők nagyobb valószínűséggel hozzák világra koraszülötten a gyermeküket. A légszennyezettség befolyásolja a gyerekek idegrendszeri fejlődését és a kognitív képességeiket, továbbá károsíthatja a tüdőfunkciót, kiválthat asztmát és rákot.

A nagyfokú légszennyezettségnek kitett gyerekeknél idősebb korban fokozottabb lehet a kockázata az olyan krónikus betegségek kialakulásának, mint a szív- és érrendszeri betegségek.

A szakemberek szerint az egyik ok, amiért a gyerekek különösen sérülékenyek a légszennyezettség hatásaival szemben az, hogy gyorsabban lélegeznek, mint a felnőttek és ezáltal több szennyező anyag jut a szervezetükbe. Emellett közelebb vannak a talajhoz, ahol a legmagasabb bizonyos káros anyagok koncentrációja, ráadásul mindennek olyan fiatal korban vannak kitéve, amikor az agyuk és a testük is még fejlődik.

A világ népességének több mint 40 százaléka van kitéve nagyfokú háztartásbeli levegőszennyezettségnek, amelyért általában a sütéshez, fűtéshez és világításhoz használt káros anyagok, valamint technológiák a felelősek. Az újszülöttekre és a kisgyermekekre fokozottabb fenyegetést jelent a háztartásbeli légszennyezettség.

légszennyezés

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.