Ugrás a tartalomra

Zentán folytatódott a Demokrácia 1x1 középiskolai vetélkedő

2017.11.18
13:49
2024.03.19
08:32
Forrás
Pannon RTV
Szombaton a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola adott otthont a versenynek, ahol újabb csapatok mérhették össze tudásukat.

A négy fős csoportok egy része először egy prezentációt mutatott be, ahol egy általuk felkarolt problémát, és annak megoldását ismertették a jelenlevőkkel. A csapatok ez idő alatt egy másik teremben egy tesztet írtak. A versenyt először csak Magyarországon rendezték meg, ebben az évben döntöttek úgy, hogy harmadik alkalommal a határon túli, magyar középiskolás tanulóknak adnak lehetőséget a bizonyításra. A megmérettetésre Vajdaságból összesen 77 csapat jelentkezett, a regionális fordulóba pedig 22 csoport jutott tovább.

Pálffy Ilona, elnök, Nemzeti Választási Iroda, Magyarország: „Elsősorban azért gondoltam erre, hogy ezzel is jobban tudatosítsuk, hogy hogyan néz ki egy regisztráció, hogy az szavazhat, aki regisztrál, hogy hogyan néz ki egy levélszavazás. Ha egy ilyen anyagot odaadunk, és felkészülnek belőle a fiatalok, ők nyilván elmondják a hozzátartozóknak, ismerősöknek, az iskolában, és akkor több ember tud róla. Ez az egyik. A másik pedig, hogy itt is aktivizáljuk a fiatalokat, vonjuk be abba, hogy nagyon fontos, hogy részt vegyenek a választásokon, és a politikai életben.”

Zenta
Demokrácia 1x1
középiskolai vetélkedő

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.