Ugrás a tartalomra

114 újabb igazolt eset Szerbiában

2020.05.17
15:12
2020.05.18
08:03
Forrás
covid19.rs, Szerbiai RTV
24 óra alatt 114 új koronavírus-fertőzött beteget regisztráltak Szerbiában, 2 személy hunyt el a kór szövődményeiben - mindez a tegnapi legkevesebb új igazolt fertőzött eset után.

A vírus megjelenése óta az országban 230-an haltak bele a betegségbe. A halálozási arány 2,17 százalék.

Kórházban jelenleg 764 embert kezelnek.

A betegségből eddig 4.713-an épültek fel.

A járvány kitörése óta mintegy 181 ezer tesztet végeztek el a szakemberek, és összesen 10.610 koronavírus okozta megbetegedést regisztráltak.

Az elmúlt 24 óra alatt több mint 6.500 személyt teszteltek.

Eddig mintegy 100 család vett részt a kollektív immunitás kivizsgálásában Szerbiában - mondta el a Batut Közegészségügyi Intézet ügyvezető igazgatója. Verica Jovanović hozzátette, nagyon sokan érdeklődnek, és az első fázisban mintegy ezer személyt, azaz háromszáz családot fognak megkérdezni. Szavai szerint a kutatás, amellyel megtudhatjuk, hogy a járvány alatt mennyire volt a lakosság kollektívan immunis a vírusra, illetve milyen immunitást sikerült kialakítanunk, jól halad.

Ami a repülőgép-forgalom újraindítását illeti, Verica Jovanović azt mondta, a megelőző- és védőintézkedések betartása mellett nem kell arra számítani, hogy a koronavírus-fertőzöttek száma hirtelen megugrik majd.

fertőzött
koronavírus
járvány
szövődmény

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.