Ugrás a tartalomra

903-an vették fel a védőoltást Zentán

2021.02.05
14:49
2021.02.05
17:36
Forrás
Pannon RTV
Jövő héten Zentán is megkezdődik a lakosság revakcinációja. Azok a 65 évnél idősebb személyek, akik január 28-áig regisztráltak az e-Uprava portálon, már felvették az első dózist - mondta el Lőrinc Csongor.

A vakcináció községbeli koordinátora hozzátette, több fiatalabb lakos is megkapta a védőoltást. Eddig 903-an vették fel a kínai Sinopharm vakcinát. Az illetékes szerint senkinél sem lépett fel komolyabb mellékhatás.

„Első héten ugye, akik jelentkeztek és nem kaptak meghívót, azok is felvehették az oltást. Most már ez a dolog változott, és erre is kérném a polgárokat, hogy ezentúl, akik behívót vagy meghívót kapnak, ugye a minisztérium küldi ki ezt SMS-ben vagy e-mailben, azok okvetlenül jöjjenek és jelentkezzenek, akik pedig nem kaptak, azok várjanak és majd kapni fognak.”

Zenta
vakcina
koronavírus
védőoltás
Lőrinc Csongor

Most

15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.