Ugrás a tartalomra

Alapos vizsgálat a Líbiában meggyilkolt szerbek ügyében

2016.02.21
08:48
Alapos vizsgálatot rendeltek el a Líbiában meggyilkolt szerbek ügyében - jelentette ki Veljko Odalović, a szerb külügyminisztérium főtitkára
Alapos vizsgálatot rendeltek el a Líbiában meggyilkolt szerbek ügyében - jelentette ki Veljko Odalović, a szerb külügyminisztérium főtitkára. A minisztérium tegnap megalakította azt a bizottságát, amely már ma belekezd az áldozatok elrablását megelőző körülmények és az ehhez vezető esetleges mulasztások feltárásába - szögezte le a Odalović. Szerbia líbiai nagykövete részt vett a holttestek azonosításánál, várhatóan még vasárnap elvégzik a formális teendőket, hétfőn pedig Szerbiába szállítják a halottakat. Ezt követően felboncolják őket a Katonai Orvosi Akadémián, hogy minél több adatot megtudjanak haláluk körülményeiről, nyilatkozta Veljko Odalović. A minisztérium főtitkára kiemelte, más országok polgárai is célponttá váltak. Hozzátette, Líbia egész területén sok emberrablás történt, a szervezet, amely a szerb diplomatákat is fogva tartotta, eredetileg nem az Iszlám Állam tagja, de szorosan együttműködik vele. (Tanjug) Előzmény:

Meghalt az a két szerb állampolgár, akit tavaly ősszel raboltak el Líbiában (videó)

2016.02.20.

A szerb miniszterelnök megerősítette, hogy Slađana Stanković és Jovica Stepić amerikai légicsapásban haltak meg, amelyet az Egyesült Államok az Iszlám Állam ellen hajtott végre. A líbiai szerb nagykövetség sajtófelelősét és sofőrét novemberben rabolták el ismeretlenek Szabrátában, 70 kilométerre Tripolitól. A nagykövetség küldöttsége Tunézia felé tartott, amikor belehajtottak a konvojukba. A szerb kormányból a külügyminiszter beszélt arról, hogy Slađana Stanković és Jovica Stepić elhunyhatott az amerikai támadás során. Száz százalékos bizonyossággal nem tudta megerősíteni az információt. Az iszlamisták elleni támadásnak Ivica Dačić tárcavezető szerint több mint 40 áldozata van, a legtöbben tunéziaiak. Ivica Dačić, külügyminiszter, Szerbia: „Ha nem lett volna bombázás, akkor nem hiszem, hogy ilyen vége lett volna, mert azoknak, akik elrabolták őket, biztosan nem az volt az érdekük, hogy megöljék őket, mert mint elmondtam, semmilyen más követelés nem volt, csak anyagi. Ha anyagi követelésekről van szó, a család és a mi számunkra is teljesíthetetlenek voltak azok.”



Szombat délután a szerb kormányfő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy biztos a két szerb állampolgár halála. Aleksandar Vučić választ vár Washingtontól, arra a kérdésre, hogy tudtak-e arról, hogy a támadás helyszínén szerb állampolgárok is voltak. Az Amerikai Egyesült Államok nagykövete részvétét fejezte ki Szerbiának - közölte sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. Elmondta, nem áll készen arra, hogy tönkretegye az Amerikával kiépített kapcsolatokat, mivel Szerbia számára fontos az USA barátsága. „Az ügynökségünk véglegesen, száz százalékos bizonyossággal megállapította, vagyis a fényképek és a leletek alapján úgy véli az ügynökségünk, hogy a légicsapásban haltak meg, a robbanástól hunytak el. Nyilvánvalóan amerikai bombáról van szó, az amerikaiak bombázták az Iszlám Állam pozícióit. Az Iszlám Államot és a hozzá közel álló iszlamistákat.” Aleksandar Vučić szerint a csempészettel és emberrablással foglalkozó Ahmed Abasija család tagját terheli a legnagyobb felelősség az elhunyt szerb állampolgárok elrablásáért. A férfi szorosan együttműködik az Iszlám Állammal. A kormányfő közölte, hivatalosan nem keresték meg őket, hogy fizessenek váltságdíjat, de rengeteg közvetítő jelentkezett, akik 16 és 60 millió euró összegért ajánlatokat tettek. A kormányfő kiemelte, Líbiában 250 szerb állampolgár tartózkodik, akiket arra kér, hogy hagyják el az afrikai államot. A miniszterelnök a tripoli nagykövetség bezárása mellett áll ki, de konzultál még a külügyminisztériummal is. A két elhunyt szerb állampolgár holttestét hétfőn szállítják vissza Szerbiába.

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.