Ugrás a tartalomra

Az apostoli nunciust fogadták a szabadkai Városházán

2023.04.06
19:05
Forrás
Pannon RTV
Mons. Santo Gangemit fogadta Stevan Bakić a szabadkai Városházán. Az apostoli nuncius, a Szentszék szerbiai nagykövete és Szabadka polgármestere a város vallási sokszínűségéről, illetve a bilaterális kapcsolatok erősítéséről egyeztetett.

Szabadka etnikai és vallási szempontból is sokszínű. Ennek a sokszínűségnek a részei a katolikusok és az ortodoxok is, akik között kiváló az együttműködés - mondta Stevan Bakić a találkozó utáni sajtótájékoztatón. Szabadka polgármestere kiemelte, a Szentszéknek köszönhetően számos támogatásban részesül a szabadkai és a szerbiai katolikus közösség is.

„Valamennyi egyházat és vallási közösséget nyilvános pályázati társfinanszírozással támogatnak. Támogatják a humanitárius munkát végző katolikus Caritas munkáját is. A helyi önkormányzat pedig a jövőben is támogatja a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Kollégium munkáját."

Mons. Santo Gangemi apostoli nuncius, a Szentszék szerbiai nagykövete emlékeztetett, Aleksandar Vučić szerb elnök vatikáni látogatása óta nagyobb szintű együttműködés valósul meg a két fél között.

„A Vatikán Szerbiával kapcsolatos politikája nem változott azóta, amióta Vučić elnök látogatást tett Ferenc pápánál 2019-ben. Ez a politika folytatódik, ezt a Szentszék nagyon közelinek tartja. Imádkozzunk azért, hogy valóban mindkét fél számára megfelelő megoldáshoz jussunk."

Mons. Santo Gangemi a közelgő húsvét kapcsán áldott ünnepet kívánt minden itt működő felekezet tagjainak.

apostoli nuncius
Városháza
Mons. Santo Gangemi
Stevan Bakić

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.